A radírnyi füstbábok egyenként távoznak a betegből,

a szájon át lebegnek el, karjaikkal utolsót intenek.

Szörnyen hosszan tart a vonulás, ezren tülekednek

a kijárat felé, hisztériájuk nem ismer határt. Így száll

ki végül a lélek, apránként, bábos adagokban. Senki

nem egyszerre hal meg, erre jól emlékszem.

Lenyűgöz ez a hadsor, ahogy az elme egyen-lépésben

menetel. A sorvégi rohamtempó, saját riadt figyelmem.

A test szinte észre sem veszi és megadta magát:

szája vörös ecsetvonás, mire mind az ezrek elhagyják.