Címke: vers

Egy sötét proli; Shopingolóknak; Eleje-vége megvan

 

Egy sötét proli
(Átrendeződés)

Alternatív utakon járó nonkonform startuposok,
rejtett és recens szélhámosok,
szélkakasok, -tolók,
haszonlesők, közönséges csalók,
Barátaim!

……..Igazatok van. Csak a világ bolond,
az emberek egytől egyig normálisok.
Egoisták, pszichopaták, narcisztikusok,
kormányhoz húzó narodnyikok, jurtások, tarsolyosok,
illetve neurodiverzek, konteósok (plural & singular),
a kozmetikusomtól / személyi tréneremtől
most jövök, jól áll, ugye?
kik azzal töltitek időtök jelentős hányadát
lázasan kutatva: mennyire vagytok normálisok,
naprakészek vagytok-e? Up to date?
Igen, persze.

……..Bár az én időmet fosztogatjátok,
tépitek miszlikekre, perceim vasszilánkok,
tüdőmet lélegzetvételenként hordjátok szerteszét,
három dimenziómat tapossátok laposra,
nyálcsurgatva, lógó nyelvvel arra vártok,
megerősítsem illúziótokat, tévhiteteket,
mániátokat, rögeszméteket,
hogy a hazugság,
szívtelenség, cinikus közöny
(hullarablás, dögevés, vérszívás, ingyenélés),
a törvényes átverés – legális mérgezés,
az éjjeli vasfűrészelés, szálkákat a szembe köpködés,
az empátiával megbolondított semmibevevés –
nem bűn, csak csínytevés,
jóízű viccelődés, hiszen minden viszonylagos,
vedd komédiára, legott szórakoztatni fog,
……..ti, megvilágosultak, világfiak, ti tudjátok ezt,
nem én, a sötét proli.
……..A hízelgésbombát elsütöttem, hiszen
jó haver hírében állok, ez szerepem,
funkcióm, álarcom, játszmám, attitűdöm:
viszontviccelődöm.
……..Persze hogy nem komolyan mondom,
csak így emelkedettebb a hangulat,
szóbélyeget akasztok, nyálazok és ragasztok,
de nem fogom postára adni, publikálni,
legfeljebb a fészbuk zárt csoportjában lájkoltatom,
hogy mily kitüntetés ért – baráti szelfi
egy jóízűen elfogyasztott ínyenc löncs után,
láthatod a kiürült tányérokon:
ó, mennyi büfögő büszkeség,
laza méltóság, kieresztett nadrágszíj,
Barátaim!
……..Éljen a séf!
Éljenek a jó borok és a bőkezű szponzorok!
Ja, és a csajok.
Fiú, még egy kört abból a /a szponzor neve beírandó/.

……..Most kívül vagy belül vagyok?
Ez már a gyűlölet, vagy csak irigység,
proligőg, megvetés, siránkozás, frusztráció,
epeömlés, szómenés, grafomán manír,
unaloműző nyelvi játék, begőzölés,
renyheség, gyengeség, gyávaság,
halkított sikoly?
Mindenesetre nem normális dolog,
és nem is kell több ide:
bocsánatot kérek, Uraim.

……..Moralizálás ez itt? Kreatív átrendeződés,
hol mindenki mást csinál,
legfeljebb világnyelven megnevezhető
szakmákat űz, keményen dolgozik.
Ennek megfelelően kell átírni
a szótárakat hamarosan,
és újratölteni a lélegzetet.

 

Shopingolóknak
(Moralizálás)

Nem a hatása érdekel (kit érdekel?),
jól van-e megcsinálva, azt keressed,
ha nem csak pépes táplálékra vágysz,
mi tested-lelked kényezteti.

Színig töltött kosaradat, feszülő bőrödet
tömni nem akarom, nem is tudom,
nem ellátásban, szolgáltatásban utazom,
rózsaolajjal sem ápolom hiúságod sebeit.

Ilyen és ilyen anyagból ezzel a technológiával
van összerakva, gombnyomásra működik,
aztán elkopik, vagy beüt az erkölcsi amortizáció,
a mém, a brand, logó mögött egy szorongó egó.

Megesznek tárgyaid, minek
megtanulni működésüket:
ami ma érdekes,
holnap felesleges.

Nálad okosabb szakértők kiötlik,
mi szerintük hiányzik és kell neked,
egy másik halmazban te is így töröd fejed,
előléptetésre gyúrsz, fogadod a vállveregetéseket.

Emészt a gond folyton résen lenni, megfelelni,
körömszakadtáig, kifulladásig versenyezni,
ki mit kíván, kit és mit szeret: vibráló vágyakra
épül és leomlik a napról napra rafináltabb szerkezet.

Elkápráztat, elbűvöl, lenyűgöz a kirakat kínálata,
táplálja kisebbrendűségi érzésedet, a tudat,
hogy messziről kiszúrják és lecsapnak a lúzerekre,
és a szégyen, hogy kinevetnek, belehajt a célkeresztbe.

És ez nemcsak a tárgyakra áll,
hanem a minden sarkon csábító fesztiválra,
rájuk költöd maradék pénzedet:
egyszer élünk! örül az asszony és a két gyerek.

 

Eleje-vége megvan
(Három sor hiányzik)

Mennyi jóindulat kell ide:
szűz igét találni, egy ártatlan
mondatot kimondani,
hogy kezdődjék már a lét,

az üres, süket, torz erőlködésből,
álmatlan forgolódásból elég legyen,
ébredjen már az Isten,
és kezdjen el teremteni.

–
–
–

És még mennyi minden
elmulasztva, összecsapva, ráhagyva
az eszeveszett létezőkre.

 

(Illusztráció: A Pair of Fighting Cocks)

Marcus Valerius Martialis: Könyvet soha ne adjunk kölcsön

Mindig, hogyha találkozunk, Lupercus,

szoktad mondani, hogy fiút szalajtasz
hozzám, hogy vele küldjem el legújabb
könyvem: végire érve visszaküldöd.
Hagyd békébe, Lupercus, azt a szolgát.
Elfárad, ha a Körtefáig eljön,
s fönn a harmadikon lakom, tudod jól.
Megkapod közelebb is azt, amit kérsz.
Szoktál járni az Argilétumon: van
átellenben a Caesar fórumával
egy üzlet, mely előtt találsz kitűzve
egy listát, azon ott az összes író.
Jobb, ha ott keresel. De meg se kérdezd
Atrectust (a tulajdonost): az első
polcról fogja levenni, s adja rögtön,
bíborban, finoman csiszolt papíron,
öt dénáriusért a Martialist.
„Hát annyit nem is érsz te” – szólsz. De bölcs vagy.
 
Havasi Attila fordítása

Mária a kisdeddel, négy ásszal, három királlyal, kétrészes fürdőruhában; Dráma van; Folytatólagos elkövetés; Talapzat; A vattacukorárus

 

Mária a kisdeddel, négy ásszal, három királlyal, kétrészes fürdőruhában

Szájában cigi
(parazsa csillag),
úgy vezeti el
a karhatalom.

 

Dráma van

Ványa bácsi a három nővérrel
sirályozik a cseresznyéskertben.
Közben meg is halnak,
de nem veszik észre.

 

Folytatólagos elkövetés

Te csak szeretnél
mezőgazdaság lenni
évődött velem
a nyomokban tengert
tartalmazó bírónő

 

Talapzat

Hogy érzi magát költészetileg
érdeklődött a vizsgálóbizottság
egy pillanatra sem függesztve fel
a békaügetést

viszonylag meglehetősen
válaszoltam nekik
hónom alatt a szokásos
talapzattal

 

A vattacukorárus
(in memoriam Nádasdy Ádám)

Egymásra néznek a gyerekek,
az üst végképp megáll, nem forog.
Hurkapálcát nyújt egy szelíd kéz,
rátekerednek a csillagok.

 

(Illusztráció: Clare O’Neill: Forg Pond)

UTÁNKÖLTÉSEK, ÁTFORDÍTÁSOK – Stevie Smith: Nem kart lengetve, fuldokolva

 

Senki se hallotta őt, a holtat,
míg nyöszög a hullámokba:
Én kiúsztam, távolabb, mint hinnéd
és nem kart lengetve; fuldokolva.

Szegény fickó, imádta a tréfát
és most holtan fekszik.
Túl hideg lehetett neki, a szíve vitte el,
így mesélik.

Ó, nem, nem, hisz mindig is túl nagy a hideg
(a holt míg nyöszög a hullámokba)
Én kint, túl távol voltam, mióta élek
és nem kart lengetve, fuldokolva.

 

Az eredeti szöveg:

Stevie Smith: Not Waving but Drowning

Nobody heard him, the dead man,
But still he lay moaning:
I was much further out than you thought
And not waving but drowning.

Poor chap, he always loved larking
And now he’s dead
It must have been too cold for him his heart gave way,
They said.

Oh, no no no, it was too cold always
(Still the dead one lay moaning)
I was much too far out all my life
And not waving but drowning.

Balázs Csilla Kinga fordítása

 

(Illusztráció: Mantas Naulickas (Lithuania): And waves sometimes be angry, 2021)

vízparton; kerti tó

 

vízparton

engedd hogy hal- és madár-
tetemeket hordjak eléd Vékony
csontvázuk árnyékot vessen
homokszemcsés bőrödön Rájuk
aggasd megrágott elnyűtt
rongyaim Holdat csak bennem
láss Merev tükrére fess
halászhajót Árbócait egyesével
húzd meg görcsös ujjaiddal Engedd
hogy finom homokba fésüljem
arcod Kagylóhéjakon lépdelve
kövess

 

kerti tó

olvadó hó csöppen megkönnyebbülten
az ereszen,
a kerti tó fölött kettéhasad
bennem a szíved,
érzem, ahogy lassan, émelyítően
kicsúszol belőlem.
súlytalan szavaid még hulltodban
körbelengenek – leszakadozott, vedlett
pikkelyek –, hullajtom magam körül,
ahogy szédelegve lépek.
mázsás, ruhátlan tested a latyakos
kertkövön koppan alattam, lassan
kínjaim közt holtan megszületsz.
először nyelem fuldokolva az engedő
földből feltörő hajnali levegőt.

 

(Illusztráció: Azeera Banu: Sea Shell On The Sea)

Por; A háborúk szükségességéről

 

Por

Magától semmi nem tökéletes,
ha tökéletessé tesszük, sem marad úgy.
Folyton-folyvást tökéletesítgetni kell:
kitakarítani, ápolni, fényesíteni,
karbantartani, edzeni.

Mi az a por? Minek van?
Mindenért a por a hibás.
A por a tökéletesítgetés metaforája.

Ha végre kitakarítottuk a lakásunk,
miért nem marad úgy, patyolattisztán?
Miért lepi be újra
a por a felületeket?
Ha végre helyretettük a kapcsolatunk,
miért merül fel újra
bármi ok összeveszni?
Ha végre lefogytunk, vagy feledzettük
kívánt formára testünk,
miért satnyulnak újra el
semmittevéstől izmaink,
miért halmozódnak fel újra a kilók?
Ha végre megtanultunk jól egy nyelvet,
miért felejtjük el
a szavait, ha nem használjuk?
Ha végre összeházasodtunk
életünk szerelmével,
miért kell napról napra újra
meghódítani, elcsábítani?

Minden a por miatt van.
Az a fránya por a hibás.
A por, ami nem hagyja
azt hinnünk, mindent megoldottunk.

A por, ami gondoskodásra késztet,
folyamatosan tisztán tartani
magunk és a környezetünk.

A por, ami sosem hagy megnyugodni.
És milyen jól van így!

Aki sokáig hagyja lerakódni
a port maga körül,
kiesik az életből.
Először pár dobásból kimarad,
aztán behozhatatlan
hátránya lesz,
a por fölé nő,
mindenét elveszíti.

(Így keletkeznek a nincstelenek.
Minden szegény, hajléktalan és elhagyott
tehet a helyzetéről,
mert addig hagyta a port lerakódni,
míg betemette mindenét.)

Emlékezz, ember, porból lettél,
és halálod után porrá leszel
(hogy ezzel is munkát adj
a többi életben maradtnak),
de a kettő közötti állapotban
gondoskodj a magad és mindened
portalanításáról,
nehogy idő előtt térj vissza porrá!

 

A háborúk szükségességéről

A történelem ismétli magát –
ez nem banális, elcsépelt szentencia,
a történelem ismétlések
harmonikus egymásutánja,
repetitív zene.

Az ember is ismétli önmagát:
megszületik, felnő, dacol,
belenyugszik, majd meghal.
A történelem mért ne tenne így,
ami teljes mértékben emberi?

Az „aktuális ember” épp olyan, mint
a szinkrón nyelvszemlélet.
A most rabja, se előre, se hátra
nem lát, de hisz nem is kell,
mert csak a kézzelfogható valóban
tud hinni, amit lát, tapasztal,
így a jövő s a múlt nem is való.

Az ember az épp aktuálisan
folyó jelenben mindig azt hiszi,
hogy a valaha volt
legjobb, legokosabb.

Csakhogy az aktualitás
idejét múlja holnapig
– sőt már a következő pillanatban,
a változás csak hosszú távon fogható fel –,
szinkróniából így lesz diakrónia.

Ami múltkor legokosabbnak tűnt fel,
sületlenség lett mára,
bezzeg, amit ma gondolok!

A jelenből kilépni képtelen
ember, szinkróniába zárva,
a diakrón világ
kis mozgatórugója.

A történelmet az örök
és változatlan emberi természet generálja,
ezért tér mindig önmagába vissza.

Az ember néha elkényeztetődik.
Egy-egy kitüntetett,
szép történelmi pillanatban
– e pillanat akár
évszázad is lehet.

Ilyenkor, tespedése közepette
olyan ideák születnek meg benne,
amiket előtte-utána,
a vele nem szinkronizáló társai
csúfosan kiröhögnek.

Ilyenkor hajlamos
elharapódzni az
idealizmusa.
De az nem emberi.
Az emberi természet visszavág,
ha az embertelen, eszményi ideák
túlzottan elborítanák.

Ilyenkor pedig az
elkényeztetett ember
értetlenül, megbotránkozva kérdi:
mai világban hogy történhet ez meg?

Szegény, nem tudja, hogy
nincs is „mai világ”,
csupán világ van.
Nem is sejti, hogy ugyanezt a kérdést
újra és újra felteszi,
minden korszakban,
amikor visszatér az ideje.

Mert nem a tespedés az emberi.
Nem a jólét az emberi.
Nem az egyenlőség az emberi.
Nem a testvériség az emberi.
Nem az igazságosság, ami emberi.

A háború az emberi.
A küzdelem az emberi.
Az érvényesülés az emberi.
Az eltiportatás az emberi.
A körforgás az emberi,
a történelem, az az emberi.

 

(Illusztráció: Daily Chores in an Indian Villge)