Címke: irodalom

BORCSA, A MŰKÖSZÖRŰS

A hírneves főszerkesztő elégedetten feszített a vadonatúj fotelben. Szemével újra meg újra végigcirógatta az elegáns íróasztalt, a süppedő szőnyeget és azt a két, ugyancsak új csendéletet, amit a lap fennállásának huszonötödik évfordulójára kapott.

– Borcsa Aurel – jelentette be a csinos, platinaszőke titkárnő. – Bukarestből…

– Engedje be!

– Tiszteletem!

Harsányi szórakozottan mutatott az öblös karosszékre.

– Miben állhatok a szolgálatára?

– Szeretnék a domnuval egy bizniszt kötni – bökte ki a látogató torkát köszörülve.

– Kivel?

– A redaktor úrral. Úgy hallottam, errefelé jó ke… kelet…

– Keletje?

– Igen, azt hiszem, így mondják. Néha hibásan beszélek – magyarázta bosszúsan –, azért remélem, megértjük egymást. Szóval keletje van a disszidens interjúknak, ezért elhatároztam, én is adok egyet – kereste a szavakat a  messziről jött ifjú. – A domnu megírja, és fizet érte egy jelképes summát. BORCSA, A MŰKÖSZÖRŰS bővebben… →

Éltető ideál: ujjak bábjai; Átírás, forgatás: nem beszédben áll

 

Éltető ideál: ujjak bábjai

Először az állólámpát érintette meg.
Utána a papucsokat állította párhuzamba,
Majd a szobaajtó kilincse következett.
A legkisebb helyiségbe sietett.
Felhajtotta a vécé deszkát, hogy ne okozzon zajt.
A csapot is megfogta.
Emlékezett a munkahelyén erre.
A szappan kicsúszott a tenyeréből és a kádba hullt.
A dugó drótja belenyomódott anyagába.
Egy kábult légy a tenyerébe ugrott.
A feje beleakadt a törölközőtartóba.
Megfogta ujjaival a fogkefét.
Majd a fésűt. A pizsamanadrágját.
Utána a szendvicset.
A táskát, amibe belehelyezte az ennivalót.
Jött a lépcsőházi ajtó.
Majd a kedvesének a kezét kulcsolta össze.

 

Átírás, forgatás: nem beszédben áll

Foglalkozása: riporter

Ahogy a lány kiszáll a metróból,
Követi a kamera, beül egy kávéra
A Piktogram teraszára.
A nyelv világra hozza a személyiséget.[1]
Ott rögtön rámegy a smink.
A nyelv rajzolja meg a lélekhez
Az arcot, kifaragja a szó a jellemet.
Egy képzeletbeli, rózsaillatú agyagból.
Az utca, ahol sétál,
Létrehozza a gondolkodást,
Akár egy szép útkereszteződés.
Oktogon. A vers egy elegáns hölgy teste.
Negyven éves, csinos, intelligens.
Egyetemista. Claudia Schiffer hasonmása.
A blúza rózsaszínű, selyem, kék pöttyös.
Úton van, lady, mindvégig úton lesz
Az egyetlen nyelv felé, amibe belehímezte a lét.
Súgja a fülébe egy filológus-főpincér.
Szépfiú. Megihleti a nőt. Jézus hasonmása.
És megszületik egy négykezes haiku.

 

[1] Az egyén, a szubjektum előtérbe akar kerülni. A nyelv elé. De a dolog nem kerülheti meg saját eredetiségét, eredetét. Az is ered valahonnan, ami örök. Arkhé.

 

(Illusztráció: Colin Thompson: Living Stairs)

James Francis Leathersock: Ignes

„Az ördögnek nem a természete rosszabb Istenénél,
 hanem nevének hangzása.”
(részlet James Francis Leathersock 30 ezüst című tragédiájából)

 

Jean-Jacques Savant álláspontját illetően rendíthetetlen volt. Bármekkora erőfeszítéssel próbálta is meggyőzni a falu véneinek vezetője, nem tágított véleményétől. A hiszékeny bolond Crédule felsorolta neki, hogy mi minden szól Abigail ellen. Pikkelyes a bőre, emellett halvány is, ismeretlen nyelveken beszél, és mikor rátaláltak, véres volt a szája. Ez pedig csak egyet jelenthet, mondta az öreg, történetesen azt, hogy egy csecsemőből táplálkozott. Savant legyintett, mire többen is figyelmeztették a jelenlevők közül, hogy ő itt csak vendég, egy átutazó. James Francis Leathersock: Ignes bővebben… →

(végső soron); (elgondolkodok)

 

(végső soron)

a szoba négy falán ugyanannyi kép mindig ugyanaz
ha legörgetem az üzenőfalat ugyanazok a képek
az arcok végigfutnak a két képernyőn
az egér végigfut a gombokon és az arcokat keresi
megtalál egy-kettőt és egy-kettőre pár-
beszéd lesz az arc meg-megáll a kép-
ernyőn a kicsin is meg a nagyon is nem
tudom nem számolok csak bizonyos órákat de már egy
ideje várom a hívásod ahogy itt ki-
bámulok a két ablakszemen és látom a négy ég-
táj fáit mindegyiken függönyök de
még rügyeznek leveleket nyitnak
egyik nap után a másik és én látom ugye
hogy mindig egy újabb napot látunk meg végső soron

 

(elgondolkodok)

elhúzom a függönyt
egy sereg fekete ragadozómadár
elgondolkodok
eszembe jut sereg halott gond-
olat
behunyom szemem

 

(Illusztráció: John Gerrard Keulemans: Kokako and koka)

Fehér rózsák

 

– Kedves közönségünk, az éves rendezvénysorozatunk immár a végéhez közeledik. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ebben a nehéz esztendőben is rengetegen eljöttek, az ország minden szegletéből érkeztek az ügyünket támogató, lelkes honleányok és honfiak. Szeretném ismételten megköszönni mindenkinek a részvételt, és felhívni a figyelmet a hamarosan kezdődő, vacsorával egybekötött bankettre. És természetesen hatalmas köszönet illeti a Szent Izolda Nevelőközpont, amiért rendelkezésünkre bocsájtotta az épületet és a konferencia lebonyolításához szükséges technikai hátteret. Előbb azonban következzen a mai nap utolsó előadója, akit már – biztosra veszem – mindannyian nagyon vártatok. Hölgyeim és uraim: A Fehér Rózsa Szövetség oszlopos tagja, egy igazi veterán, Miss Jolene Turner!

Őszes hajú, magas nő állt fel a hátsó sorok mélyéről és szálfaegyenes derékkal, kimért léptekkel indult a pódium felé. A reflektorok kereszttüzébe érve hófehér ruhája vakítóan verte vissza a fényt. Mindaddig merev arca hirtelen élni kezdett, belemélyült egy titkos dimenzió kiterjedéseibe. Jó néhány másodpercet kivárt, míg szeme bogarában összegyűlt a feléje áramló figyelem. Tudta, hogy a leghalványabb mosoly is nevetésbe, majd kitörő tapsba fulladna, de esze ágában sem volt elengedni a megteremtett feszültséget. Nincs túl sok okuk a vidámságra, és ezt jó, ha a Jog Az Élethez konferencia minden vendége az eszébe vési. Fehér rózsák bővebben… →