Szepesi Attila: Talán
Gyerekkori akácliget
se lombja már, se széle – hossza.
Lepkéit, rigófüttyeit
talán e négy sor visszahozza.
Botos Ferenc: Parafrázis
/Szepesi Attila emlékére/
betonkockás lakótelep
autóút a széle-hossza
az elveszett ifjúságot
rigófütty talán visszahozza
(Illusztráció: Toni Demuro: The day after)
a kolomp néha éjszaka is szól
óriás katedrális hajnali tündöklése
a hegyek ölelte völgy, a város
szénaillatú alpesi réteken
nagymise zeng itt mindörökké
kisvasút fűzi mágikus fonálra
a Hóheggyel a réteket, a várost
almaillatú kertekbe lopódzik
néhány borszeszlángú őszi kikerics
köröskörül fenyves, lombok alól érzed
az ősi zöld vér hűvös lüktetését
(Illusztráció: Kiril Stanchev: Cold Weather Is Leaving)
/Krúdy Gyula emlékezetére/
egyszer az angyal
meglátogatott téged
nem voltál otthon
–
ahol mosoly van
ott semmi más nem fér el
az árnyékodban
–
nézem arcodat
nem hervadó nőszirom
közelítő télben
–
pohár boromban
bokád borostyánfénye
táncoló emlék
–
ó, asszony, asszony
kitartásod keresztje
vízre íratott
–
hold süt szobádba
miben reménykedhetsz még
megbotló árnyék
(Illusztráció: Catrin Welz-Stein: Moonlight)
hulló vícseppek
kottáznak tiszta hangzást
hajnali erdőn
–
lombok zenéje
egyszólamú a széllel
a többi már csend
–
már őszi szegfű
virít a réten: szólj hát
tücsökrekviem
–
ködből, levélből
elevenedő sóhaj
késő őszi szél
(Illusztráció: Váradi Gyöngyi: Exoplanet)
A katedrális
gyémánt hasító fényözön
alabástromszín éjsötét
lélegzik, ömlik, lüktet a fény
istenpor száguld szerteszét
a lélek lebeg a vizek felett
reccsen a téridő, s felragyog
valami gubancolt szorításban
feszülnek ki a csillagok
Kémlelőablak
acélon koromszín ragyogás
mívesen kivésett betűk
egyenként is gót csodák
jelzik a mindennapok sorát
a kémlelőablak lemezén
mondják el hűlt lángok helyett
ki elfordítasz és rám nézhetsz
írva látod: Totenkopf SS
(Illusztráció: Stanley Donwood, Dark Estuary, 2015 )
