Leticia hercegnő tizenkilenc emeletes guadalajarai palotájában ült és keservesen sírt, könnyei édesapja vállát áztatták.
– Oh, édesapám, én már sohasem találom meg az igaz szerelmet! Fernando elhagyott a terhes szeretőjéért, s most oly magányos vagyok! Éjszakánként a könnyeimtől le sem tudom hunyni két csillagszemem, s ha mégis sikerül elaludnom, a rémálmaimba beleborzongok!
– Oh, gyermekem! Bár levehetném vállaidról a terhet! Megesküszöm neked, ágyékom gyümölcse, hogy megtalálom a neked való férfiút, ha az életembe kerül, akkor is!
– Oh, édesapám! Soha nem kívánnám tőled, hogy életeddel fizess az én boldogságomért! – s ekkor Leticia édesapja nyakába borult, s szomorúsága még hatalmasabbá növekedett, sírás közben keservesen felsikoltott.
Ám ebben a pillanatban különös dolog történt. A guadalajarai palotába belépett három titokzatos idegen. Leticia hercegnő először szomorúságában észre sem vette a széparcú jövevényeket, hiszen a palota az ő mélységes fájdalmával, s fájdalmának szívszaggató hangjaival telt meg. Egy rövid idő után azonban a három szépséges férfiú közül a legfiatalabb szólásra nyitotta eperajkait:
– Oh, gyönyörűséges leány! Látom eget rengető szomorúságod, s igen elszomorodtam magam is. Én magam, Rodrigo Jiménez, s fivéreim, Alejandro Garcia és Juan Miguel, azért keltünk útnak, mert szépségedtől híres egész Mexikó! S hogy felvidítsunk, gyere velünk a mi hatalmas és meseszép palotánkba, s mindhárman megesküszünk édesanyánk életére, hogy oly boldoggá teszünk, hogy többé egy könnycseppet sem ejtesz!- Leticia hercegnő nem hitt a fülének, de szívében lángra lobbant a szikra Rodrigo Jiménez aranyfényű haja, s eperajkai okán olyannyira, hogy sírni is elfelejtett.
– Oh, Rodrigo Jiménez s ti, Alejandro Garcia és Juan Miguel! Hát ilyen messze eljöttetek csak azért, hogy meghívjatok felséges palotátokba?
– Oh, szépséges Leticia hercegnő! Bizony csak miattad tettük meg ezt a hosszú utat ide, Guadalajara-ba, s még a legcsodásabbat nem is hallottad! Bármely kincsünk közül a legértékesebb a flamikánunk, amely madár egy titokzatos vérfertőzés során egy flamingó és egy pelikán közös utóda. Ám ez még nem minden, hisz ez a bámulatos madár nemcsak érti, de beszéli is az emberi nyelvet, méghozzá csodálatosan szép hangon!- mondta Alejandro Garcia, s férfias arcizmai megfeszültek, arccsontján pedig megcsillant a hajnali napfény első sugara.
– Oh, gyönyörű Leticia hercegnő, gyere velünk! Ígérjük, soha többé nem akarsz majd eljönni onnan!- erősítette meg bátyját Juan Miguel, miközben tüzes latin szemei szinte szikrát szórtak szerteszét a palota márványkövére.
Leticia hercegnő egyik kétségből a másikba esett. Hogyan menjen el rögtön a három csodaszép herceg palotájába, ha még aznap délutánra bejelentkezett Mexikó legelfoglaltabb masszőrjéhez? Leticia hosszas gondolkodás után arra a döntésre jutott, hogy majd másnap reggel látogatja meg a három elragadó férfiú csodálatos palotáját.
Rodrigo Jiménez, Alejandro Garcia és Juan Miguel megköszönték a vendéglátást, majd hazafelé vették az irányt. Rodrigo Jiménez, mielőtt kilépett volna a kapun, még egyszer visszanézett Leticia hercegnőre, s jobb kezével gyengéden, de mégis erőteljesen beletúrt aranyfényű hajának akácillatú tincsei közé, s közben lágy, rózsaszínű nyelvének hegyével finoman végignyalta felső ajkát, s kéjesen lehunyta bal szemét. Leticia hercegnő ekkor
eljátszott a gondolattal, hogy hogyan simítaná végig a férfi eperízű ajkait puha kezének apró hüvelykujjaival.
Ez az apró mozzanat olyan mély hatást gyakorolt a hercegnőre, hogy amint a három férfiú kilépett a kapun, lemondta masszázsát, majd megkérte cselédjét, eszeljen ki neki egy tervet, hogy még ma viszontláthassa az elbűvölő Rodrigo Jiménezt.
– Oh, drága leány, hiszen könnyű a dolog! Felöltözködsz szegénynek, és belopózol a hercegek palotájába, ott leped meg szíved szerelmét.
Leticiának tetszettek cselédje, Maria Colombina szavai, ezért felhívta Mexikó legjobb szabászát, s követelte, hogy rögtön varrjon neki egy ruhát szegény stílusban. Sastre Tijeras menten meg is érkezett, s nekilátott a munkának. Félóra elteltével Leticia hercegnő fel is próbálhatta az elkészült ruhát.
– Oh, hercegnő! Mily elbűvölő vagy te még így, szegény stílusban is!- üvöltötte magánkívül Maria Colombina.
– Oh, Maria Colombina! Biztos vagy benne, kedves cseléd, hogy nem kövéríti a bokámat ez az összeállítás? S nem véled túlzásnak a banánhéj-fülbevalókat?- Maria Colombina, s Sastre Tijeras megnyugtatták a kétségbeesett hercegnőt, hogy mostanában minden szegény így öltözik. Leticia hercegnő megnyugodott, s rögtön elindult szíve tüzének lángra lobbantója, s annak két fivére után.
Útja hosszúra nyúlt, s többször elvesztette az ösvényt, amelyen haladnia kellett volna, így ruhája megtépázódott a szúrós növényektől, s pirospozsgás arcán több helyen kibuggyant tűzvörös vére.
– Oh, miket kell kiállnom, én szerencsétlen, hogy megtaláljam szerelmem! Fernando már nem számít, életem rózsája csakis Rodrigo Jiménezt illeti.- ilyen és hasonló gondolatok cikáztak Leticia hercegnő fejében, s észre sem vette, de egy palota elé érkezett. Már nagyon megéhezett, ezért úgy döntött, megpróbál valami élelmet szerezni a palotából. Be is lépett, s hirtelen elétárult a leggyönyörűbb és leghatalmasabb palota, amelyet életében látott. Ekkor hirtelen meghallott egy hangot:
– Oh, hercegnő, fordulj vissza, mert megbánod!
Leticia nem tudta mire vélni a hangot. Először azt hitte, csak a fejében szól, ám rövidesen rá kellett jönnie, hogy az elbűvölően szép, s fület gyönyörködtető hang egy furcsa madárból jön. Leticia hercegnő először nem tudta, milyen madár, de hosszas gondolkodás után, s mert igen jó emlékezőtehetséget örökölt édesapjától, rájött, hogy az a madár bizony a flamikán, amelyről a három meseszép férfiú, köztük az ő szívének szerelme, Rodrigo Jiménez, s két fivére, Alejandro Garcia és Juan Miguel mesélt még délelőtt tizenkilenc emeletes guadalajarai palotájában. S ezután már az is világossá vált számára, hogy hol van. – Oh, tehát ez a szépséges palota az én szívem szerelmének, az eperajkú és aranyfényes hajú Rodrigo Jiméneznek, s két fivérének, a csókolnivaló arccsontú Alejandro Garciának, és a perzselő szemű Juan Miguelnek becses tulajdona?
Ezen elmélkednie már nem volt alkalma, hiszen abban a pillanatban érkezett meg a három Adonisz-szépségű férfiú. Leticia szaladni kezdett a ragyogó palotában, s szobáról szobára vitték apró, selyemfinom bőrű lábacskái. Hirtelen egy egészen különös szobában találta magát: ahogy benyitott, éles hangok csapták meg formás fülecskéit. Látni nem látott semmit, hiszen koromsötét volt, de a hangok hatására Leticia hercegnő oly nagyon megijedt, hogy menten elbújt egy sarokban. S ekkor újra hallotta a flamikán csengő hangját:
– Oh, hercegnő, fordulj vissza, mert megbánod!
Abban a pillanatban kinyílt a sötét szobának ajtaja, ahol Leticia hercegnő gubbasztott félelmében, s a három isteni külsejű herceg lépett be rajta. Rodrigo Jiménez meztelen felsőtestének mellizmain a lemenő nap fénye, amely a nyitott ajtón keresztül áradt be, megcsillantott egy lassan legördülő izzadságcseppet. Ha a három meseszép férfiúval nem lép be egy titokzatos idegen, akkor Leticia hercegnő zavartalanul képzelhette volna tovább, ahogy csókot lehel Rodrigo Jiménez meztelen mellkasára. Ám a titokzatos idegent a szépséges fivérek bevonszolták, majd ezt mondták neki:
– Oh, meg kell tudnod, Lucia Magdaléna hercegnő, hogy mi nem vagyunk hercegek. Mi nem két szép szemedért, hanem halálodat kívánva hívtunk ide. A palotánk az olyan szépséges és gazdag hercegnők kincseiből épült, amilyen te magad vagy. Most pedig meg kell halnod.
– Oh, tüzes latin szemű Juan Miguel! Hagyd meg az életem, s mindent odaadok, amit csak kívántok!
– Oh, hisz már minden a miénk! Tudd meg, hogy mi hárman szervkereskedők vagyunk, s az olyan szép és fiatal lányok szerveivel kereskedünk, amilyen te vagy, Lucia Magdaléna.
Leticia eközben a sarokban rémülten ült, s próbált észrevehetetlen maradni, s már eszébe sem jutott Rodrigo Jiménez eperajka, Alejandro Garcia porcelánfényű arccsontja, vagy Juan Miguel szikrázó szeme.
A három eszményi szépségű férfiú ekkor elhúzta a függönyöket, s a világosságban megmutatkoztak a förtelmes hangok okozói: hatalmas kések meredtek alá a mennyezetről, melyek össze-összeértek egymással a le-fel történő mozgásuknak köszönhetően. Leticia félelme ekkor megtöbbszöröződött, hiszen a mennyei külsejű férfiak a világosban bármikor észrevehették.
Ám a három fivér csak Lucia Magdalénával törődött: letépték róla ruháját, nyakláncát, még a gyűrűjét is, ami aztán Leticia elé gurult. A megrettent hercegnő csak ült tovább mereven és reménykedett, hogy szívének egykori lángra lobbantója, és annak két fivére nem veszik őt észre.
Juan Miguel ekkor megitatott Lucia Magdalénával egy altatót, amitől az immár meztelen hercegnő rögtön elájult. Alejandro Garcia gondosan befektette a hatalmas kések alá az elernyedt testet, s ezután mindhárom angyali szépségű férfi kiment a szobából.
Leticia csak ült tovább, félelmében mozdulni sem bírt. Néhány perccel később megpróbált fölállni, s mikor sikerült, rögtön kifutott a csodálatosan szép és hatalmas palota falai közül, egyenesen a saját tizenkilenc emeletes guadalajarai palotájába. Lucia Magdaléna gyűrűje pedig véletlenségből nála maradt. Ahogy hazaért, mondta is édesapjának:
– Oh, édesapám! El sem hiszed, mi történt velem.- s ekkor szóról szóra elmondta a történetet, apja pedig csodálkozott, de áhítattal hallgatta lánya történetét.
– Oh, édesapám! És holnap délben jönnek értem! Hah, micsoda szörnyűség!
– Oh, ágyékom gyümölcse, hát ha valóban így van, akkor nem adlak hozzá az aranyfényes hajú Rodrigo Jiménezhez!
Másnap Leticia hercegnő felöltözött gyönyörű új ruhájába, s égszínkék szemeit a tizenkilenc emeletes guadalajarai palota kapujára emelte, hogy el ne mulassza a három csodaszép fivér látogatását. Rövidesen meg is érkeztek mind a hárman, s Leticia rögtön odarohant Rodrigo Jiménez karjai közé, s felhúzta az ujjára az egykori Lucia Magdaléna gyűrűjét.
– Oh, szerelmem! Te az enyém, én a tiéd. Légy a vőlegényem!
Amint a gyűrűt észrevette az eperajkú Rodrigo Jiménez, rájött, hogy valami nincs rendben, s mert nemcsak gyönyörű, de eszes férfiú is volt, megpróbált elszaladni Leticia szorítása elől. Ám a lány gyorsabb volt, elkapta az álherceg kezét, s így szólt:
– Oh, te herceg! Nem is vagy igazi herceg, hanem szervkereskedő vagy. Mindent tudok, s úgy döntöttem, hogy nem leszel a férjem, hanem megöllek a fivéreiddel együtt.- s ekkor Leticia hercegnő maga vitte mindhárom gyönyörűséges férfiút a saját palotájukba, egyenesen be a késsel teli szobába, majd megitatta velük az altatót, s lefeketette őket a kések alá. A szobát jól bezárta, hogy utána senki se be, se ki. Ezután hazatért tizenkilenc emeletes guadalajarai palotájába, s nem kesergett tovább férfiak után, nem mondta többet apjának, hogy: „Oh, édesapám, én már sohasem találom meg az igaz szerelmet!”, s nem is sírt soha többé, s nagyon boldog volt, ahogyan azt a három isteni szépségű férfiú, Rodrigo Jiménez, Alejandro Garcia és Juan Miguel megjósolta neki.
Ugyanis kiderült: a flamikán valójában egy herceg volt, Flamandro Konradosz, csak a három szépséges szervkereskedő kegyetlen kísérleteinek áldozatául esett még évekkel ezelőtt. Amint ezt Leticia hercegnő megtudta, rögtön beleszeretett a csengő hangú flamikánba. A hercegnő időközben rájött, hogy Flamandro Konradosz tollazatának rózsaszínű és gyöngyházfényű csillogása sokkal jobban fel tudja izgatni érzékeit, mint valaha Rodrigo Jiménez meztelen fesőtestének egyenletesen lebarnult selymes bőre. A flamikán kemény, sárga csőrére pedig egyenesen csodálattal gondolt, s ezután lágy csókokkal kényeztette azt nap mint nap,életük végéig.
