– Nem láttad a cipőmet?
– Ott virít a sarokban – mondta Petra.
Egy levágott fülű kosár fölött kavaró mozdulatokat tett.
Elhúztam a sarokból a lábbelimet, felvettem és odacsattogtam hozzá.
– No mi készül itt, kérem szépen? – kíváncsiskodtam.
– Bájital a góliátoknak – felelte ő.
– Nos hát, tudnod kell Petra, hogy tegnap este a matrózlegényeket halálra masszírozta
egy láthatatlan bugyor – osztottam meg vele a gondolatomat.
De ez még nem minden; a kikötői kocsmából kitiltották a góliátokat, amiért szemérmetlenkedtek – fejeztem be.
– Végeérhetetlen történeteket én is képes vagyok kitalálni…
– Semmi kétségem felőle! – nevettem.
– Az orrüreg fúvóknak tehát annyi? – Petra immár egy széken állt, mint aki halálugrást
készül elkövetni.
– Azoknak igen. De nincs semmi különös abban, ha a provokálás lyukat fog vagy hamvast uszít.
– vontam meg a vállam.
– Ez az én skizofrén szövegem!!! – mordult fel Petra.
– Sejtettem, hogy a saját mondandódon fennakadsz.
– Jó, zárjuk le.
– Rendben. De a töltelékeid már kilógnak a fazékból!
– Úgy szép, ha duzzadtak… Apropó: hallottál már róla, hogy felrobbant
a repcefinomító?
– Igen, úgy déltájt értesültem az újságból róla.
Petra lekászálódott a székről.
– Én azt se értem, hogy miért kell elgázolni a patás állatokat. Talán gúnyt űztek belőlünk?
Vagy mesterségük a harc? Esetleg hárpiáik keresztmetszete megbabonázta a pelyhet?
– Őrült vagy, Petra, s kusza ideglaboratóriumod sajnos nem áll őrizet alatt. – csóváltam meg a fejem.
– Ide-oda csúszkálok, hogy észrevegyél! De látom már, minden tettem hiábavaló…
Én soha senkinek se leszek jó, én soha senkinek se leszek jó; pedig guggolásom lobbizó csilláma
kimeríti a nyüzsgés fogalmát! – Petra sírva fakadt,
olyannyira, hogy észre sem vette, hogy rám támaszkodva térdével kissé megbök.
– Jól van, kislány, csak ne bőgj már annyira – vontam még szorosabban magamhoz.
Petra könnyei hirtelen elapadtak.
És ami ezután jött, hogy szokásunkhoz híven együtt kántáltuk: – harcos csákó felvigyázó, harcos csákó felvigyázó!
– Tudom már, miért szeretsz! – Petra, úgy tűnt, megvigasztalódott.
– Na, miért?
– Mert a galagonyagyökér merényletet forral a disznótorosok ellen…
Ezen aztán mindketten jót kacagtunk.
(Illusztráció – Jackson Pollock – Drip paintings on paper)
