Ma a lovin
Apák Napja volt,
mindenki szórta a pénzt,
mindenki ész nélkül fogadott,
akinek teli pénztárcára volt
és mindegyik fogdásban volt
meglepetés.
A férfiak többsége
úgy tűnt 30 és 55 közötti,
elhízva,
közülük sokan
rövidnadrágban sétáltak,
eljárt fölöttük az idő
életük ellaposodott…
Sőt, a fenébe is,
ők azok,
akiket kb nem is érdemes megírni!
Akkor miért csinálom ezt?
Ezek nem érdemelnek mást.
mint egy halálos ágyat.
Ezen a kis sétákon
mindenütt bálnák.
Csak ilyeneket látok,
mint ők,
a piszoárokban,
az ételbárokban.
Sikeres túlélők.
a legkorlátozottabbakból
rég kihalt a jóérzés,
de amikor meglátod
sok ilyen közülük
mint az, ott
és az amott.
Szuszogás, fingás,
pofázás.
Mind valami égzengésre vár,
ami soha nem következik be.
Várja a tippet,
a fehér paripát,
a megdicsőülést.
Várja a kedvesét,
valami némbert
valahonnan.
Vár a WIN-re,
vár a okosságokra.
Az álom lassacskán
elnyeli őket,
’hisz nem csinálnak semmit.
Letaposott szandálban
rágicsálják hot dogjaikat.
Kutya-stílus!
Miközben zabálják a húst,
csak panaszkodnak.
Mind örök vesztes,
egyre a zsokékat hibáztatja,
Újabb és újabb zöld ital
sör.
A parkoló
meg bedugult
a sok lejárt parkolójegyű autótól.
A zsokék felállnak,
egy újabb futam indul.
A férfiak nekilódulnak
a fogadóiroda felé,
tülekednek az ablakok előtt,
megbabonázva.
apák és egyedülállók egyaránt.
Hétfő következik,
nekik
ez az utolsó
nagy dobásuk.
A lovak most is
pompásak.
Megdöbbentő, hogy
milyen gyönyörűek,
itt, a lovin,
egyazon időben,
ugyanazon a helyen.
Életük ragyogónak látszik
a korlátokon keresztül;
Olykor csodák történnek,
amikben felsejlik a pokol.
Úgy döntök,
hogy maradok
még egy
versenyre.
Márkus László fordítása
*Az eredeti vers az amerikai Transit magazinban jelent meg, 1994-ben.
