De mivel megvallom hibáimat,
könnyedébben követhetem el őket újra,
s kétszeres gyönyört élvezek,
először saját természetemmel,
aztán meg egy elragadó bűnbánattal.
(Albert Camus: A bukás)

megosztott gyalázat

ördögszekér a világ,
benne: csetlő-botló részeg szeretők
hirdetik, a holnap nem ígéret
ma, ma viszont ujjaim köré csavarhatom
a már nem idegent,
nézhetem, ahogy lebontja magát
a szőrtüszőkig
s könyörög, hogy bánatát lenyúzzam,
bármi legyen az.
erkölcstelen vedlése ez a művész lelkeknek.
a költő ajkán elharapott csók,
gyengeségeim tükre,
jegyváltás a pokolba,
két személyre.

megérte-e látni a játékos férfit,
ahogy visszabújik költő-kosztümébe?
vezeklés napokig, imádság,
mondom:
megbántam ezerszer,
Uram, bocsásd meg,
hogy megtenném még egyszer!

Május 18.

Édes, szesz kötötte barátságok.
Alélt nőtársaimmal osztozunk e kábaságon,
órák hosszában.
Karmaimat friss veknibe vájom,
nem férfi felkarba,
hogy elfojtsam a késztetést.
Lyukakat fúrok fehér testébe,
ropog a zacskó,
ahogy elhagyjuk a Rapszódiát.

Túlstimulált idegrendszerem megnyilvánul,
keselyű énem a válladra száll,
fogódzót keresve.
Hullaméreg, ahogy vágyjuk egymást meg nem is.
Most ülünk, mint dögszag a csöndben.

Fény emelkedik,
szeplők égnek egy vasárnapi hajnalban.
Duplán látok, vörösen.
A borospoháron belül és kívül
másmilyen árnyalatok.
Talán az egész blokk lángol,
velünk együtt,
s nem is jut el az agyunkig.

De mennem kell,
ma megválasztjuk az elnököt.

2025. 05. 31.

Big dawg

Csak vészeljem át a nyarat,
csak óvjam meg az összes barackot
a rothadástól azzal,
hogy felfalom,
beteljesítve sorsát.
A hosszú nappalokat lenyeli
a búvalbaszott idő.
Július maga,
akár egy szürke korcs.
Fél tízkor sötétedik
és a lakásból mintha hiányozna valami,
ami sosem tartozott ide.
A tisztítatlan vécécsészén
köpetnyi emlékezet,
ahogy a nagykutya hozzám simul
mielőtt elmegy,
s ami a víz tetején lebeg,
ott középen,
az a téboly.

(Illusztráció: Still Life With Peaches)