Minden nap a villamos kerekeinek csikorgása ébreszti. Belehasít a puha, reggeli némaságba, aztán a távolodó zakatolás ütemére ő is lassan megérkezik az új napba. Most is erre az ismerős zajra ébredt. Ez lehet az első villamos, gondolta, és lassan kimászott az ágyból, ügyelve rá, nehogy felkeltse a mellette horkoló férfit. Mezítláb, az előző este felvett, kinyúlt, szürke pólóban osont ki a konyhába. Jólesett bőrének a piszkosfehér járólap hűvössége. Megállt a konyhaablak előtt, és mélyeket lélegezve kémlelte a hajnali szürkeséget. Napok óta alig tudott aludni, annyira izgatott volt. Már az első tesztnél biztos volt benne, de azért megcsinált még egyet, és amikor bebizonyosodott, amit már előre sejtett, nem tudta, hogy sírjon-e a kétségbeeséstől vagy ugráljon örömében.

A farsangi céges bulin történt. Kicsit többet ivott a kelleténél, és a tőle jóval fiatalabb, jóképű kollégájának nem kellett sokáig győzködnie arról, hogy igazából már hónapok óta vibrál közöttük a levegő. Igaz, hogy a férfi nős (még) és Anna is házasságban él (egyelőre), de majd minden megoldódik, hagyniuk kell, hogy megtörténjenek a dolgok. Anna végül hagyta, és a dolgok megtörténtek a külvárosi étterem nem túl elegáns női mosdójában. Nem merte még elmondani a férfinak, hogy aznap éjjel teherbe esett. Meggymag bővebben… →

A has, kimeríthetetlen téma, kívül-belül. A test egyik legváltozékonyabb része, amit évekre, területekre, rétegekre lebontva a végtelenségig elemezhetnék. Mesélhetnék különféle csíkokról, lapos hasról és teli-kitüremkedőről, menzesz görcsökről, köldök formáról, kemény és elpuhuló hasizmokról, kiálló csontokról, feszülő majd megereszkedő bőrről. Mindezt különféle talajmenti hasonlatokba és metaforákba bugyolálnám (sivatagos, homokdűnés, vulkános), ezt az elképesztő hasfel- és alszíni változatosságot, hogy szebbnek tűnjön puszta húsnál és bőrnél. De a bőséges kínálat közt vacakolva végül úgy döntöttem, mégis húsról és bőrről fogok írni. Jobban mondva a helyekről, ahol hús és bőr összeér: a hegekről. Ezekből kettő található a hasfalamon, serdülőkorom szeleburdi vagy fájdalmas emlékei. Egyik épp a medencecsontomon pihen, csupán egycentis kis sebhely. A másik forradás a hasfalam jobb alsó felén húzódik ferdén, úgy öt-hat centiméteres hosszúságban, 16 éves koromban itt nyitottak fel, hogy kivegyék a vakbelem, amibe véletlenül halszálka tévedt. Öntestkép 5. rész – A hasam bővebben… →

Egy csípés. Ez volt az, amire felébredt és ezzel együtt az álma is rögvest szertefoszlott. A kellemes meleg helyét átvette a reggeli valóság a tömegszállás nyolcfős szobájában. Az ablakok párásak voltak, csurgott róluk a víz, de a hideg miatt zárva kellett tartani őket. Vele együtt a hálóteremben hét férfi, ócska alvóhelyeken mocorgott. Sebtében összehegesztett keretek, középütt vasrács, rajta a foszló habszivacs és egy huzat, takarónak. A bebugyolált testek hortyogtak. Kívülről ugyanúgy néztek ki – mint egy múmia –, pusztán a kilógó hajuk különböztette meg őket egymástól. A szemközti emeletes ágyon a felső lakó kiteregette a ruháit, így az alsónak mintha baldachinos fekhelye lett volna. A ruhái egy székre voltak mellé kikészítve, alatta két lilás-sárgás, koszos szatyor mindenféle kacatokkal. Elmélázva nézegette a többieket, amikor hirtelen mozgást érzett a kezénél a pléden. Lepillantott. A szövet szélén azonnal meglátta a bűnöst, egy ágyi poloskát, potroha színültig vérrel és lomhán inalt egy biztonságos repedés felé. Az egész falfelület tele volt piros ujjlenyomatokkal. A kis dögöket a vadászat hevében kilapították, azok meg recsegve pukkadtak ki, a nyomás erejétől függően 2-3 centis vércsíkot is lehetett velük rajzolni. A fal két festés között alig pár hónap alatt tele lett ezekkel a pöttyökkel, a kilátástalan ellenállás jelképeivel, hiszen ezek a bestiák sosem pusztultak ki. Araszolás közben könnyen meg tudta fogni, óvatos mozdulattal belegörgette egy csúszózáras tasakba, majd ujjával finoman megböködte. Titkon remélte, hogy nőstény. A gyűjtő bővebben… →

Lehet, hogy nem is vagy a fiam.

Tamás megnyomta a gombot és várt. Aztán, mikor végre odaért a lift, úgy döntött, inkább gyalogol. Nehéznek tűnt. Az volt az érzése, hogy egyre magasodnak a lépcsőfokok. Néhány emelet után már olyan volt, mint azok a lehetetlen lépcsőfokok a maja piramisok oldalain, amiknek a tetején embereket áldoztak. Azok a fokok olyan távol vannak egymástól, hogy hagyományos értelemben „felsétálni” nem is lehet rajtuk. A turisták is úgy kúsznak-másznak rajtuk négykézláb. Hogy a fenébe hurcoltak oda fel embereket egyáltalán? Talán erre is rosszul emlékszik. Talán nem is olyanok azok a lépcsők. Nem igazán bízott már az emlékezetében, sőt, más szellemi képességeiben is csak egyre kevésbé. Eszébe jutott, hogy talán maguktól mentek föl. Aztán mászott tovább.

Szeretett volna kinézni a lépcsőház ablakán, hogy lássa, milyen messze van a város alatta. De nem volt ablak. A harmincvalahányaikon járt, úgy saccolta, mikor számolni kezdte a fordulókat, de a figyelme mindig elkalandozott. Aztán egyszer csak meglátta az ismerős kijáratot. V. emelet. Ez volt fölé írva. Tamás negyvenet számolt, vagy legalábbis most úgy emlékezett. Nincs, sose volt bővebben… →

– Szép álmokat!

– Köszönöm!

– Zorkányi Tihamért keresem.

– Tessék!

– Én vagyok a halál angyala.

– Én meg az iraki Szaddam Huszein.

A karcsú, gyászruhás idegen akkorát üvöltött, hogy szétpattantak keretükben az ablaküvegek.

– Te velem, a halál angyalával mersz viccelni? Zorkányi álmai bővebben… →

(Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yia pur ef chomuv vogmuc. Menyi miloftben terumteve elenemiv ifemucut adanutel odutta vola neki paradifumut hazoá. El mend paradifumben uolor gumicictul munda üt neki elnie. Heon tilutoáüt igy fa gimilcetvi. Ge mundoa neki meret nüeneyc.)

és a gyémánt keserű-furcsa az arany foglalatban a végtelenben dolgozó táj és kezdjük rágni mint a rágógumit nyitott szemekkel a hang elveszti a súlyát pattan az érc ereimmel érzem vérrel írnak a távoli galambszürke fák a fertőzés láncolatát méred a szeretett nő eltaszít mint a leprást megkapaszkodsz a mentőautó

(yfa ki nopun emdul oz gimilf twl halanec halaláál holz. Hadiaua choltat terumteve iften tul. ge feledeve Engede urdung intetvinec el evecoz)

^{vasában a göncöl-szekér rúdjában álmodban rögzíted az ezüstveretes csillagokat emlék leszel a horizonton koronás vírusok repkednek csillagok helyett kemény nagy darab elrajzolt pacni a lélegeztetőgépen Isten kegyelmébe ajánlod lerombolt testedet összefolynak az emberek és súlytalanok a harangok érted szólnak engedelmesen}

halál-képet vágók egymás előtt szégyenkezők íme a beígért tragédia most már add a kezed ne hagyj itt mert kiűzettem éretted zsineged megfeszül magad vagy a horgon átokverte lettünk csetlő-botlók idegenek akiket csak maszkban lehet megközelíteni arcunkra nő  baritonunk a nyelvünkre csavarodik vastag védőruha takarja a nők szép lábát mikor jön el a remény ahol az ápolónők csipketerítőket horgolnak és az orvos teniszezni jár

(tiluvt gimis twl, es oz gimils twl, es oz gimils twl, halaut halaut evec. Es oz gimilsnec wl kesertuv uola vize. hug turchucat mige zocoztia vola.)

és a zenészek elringatják a világ teremtményét és a városlakók kitárják ablakaikat a sétányok újra benépesülnek és újra ott leszünk a lelátókon újra kiigazodunk az Úr betűinek rengetegében

A borítókép a szerző illusztrációja.