Címke: műfordítás

Charles Bukowski: Dosztojevszkij

Falhoz! – a kivégzőosztag készenlétben állt.
Aztán kegyelmet kapott.
Tegyük fel, hogy lelővik Dosztojevszkijt,
mielőtt mindezeket megírta volna?
Gondolom, nem lett volna semmi.
Nem számított volna.
Nem közvetlenül.
Milliárdnyi ember van, aki
soha nem olvasta őt, és soha,
de soha nem is fogja.
De tudom, hogy fiatalemberként
ő segített túlélni a gyárakat,
túljutni a kurvákon.
Magasba emelt minden éjjel.
majd letett a földre,
egy jobb helyre,
hol egy bárban
iszogattam a többiekkel,
a többi csavargóval.
Örültem,
hogy Dosztojevszkijnek kegyelmet adtak,
mert nekem meg ő adott,
Ő tette lehetővé, hogy meglássak
rothadó arcokat,
szembesüljek saját szellemvilágommal,
bár a halál ujjal mutogatott rám.
Megmaradtam,
és masszív alkoholistaként
osztottam meg e bűzlő sötétséget
hasonszőrű
testvéreimmel.

Márkus László fordítása

A boldogságkeresés útja a ’tébolyult vátesz’ bélyegig Hölderlin lírájában

(A szóban forgó költemény címe „Az élet felén” c. játékfilm címe is egyben, mely Friedrich Hölderlin 1796 és 1806 közötti életszakaszát dolgozza fel.)
A vers két strófából áll, mindkettőben 7-7 sorból: az elsőben egyfajta nyári vagy nyárvégi hangulatot, vízparti tájat fest meg, míg a másodikban a lírai én a közelgő téllel szembeni félelmét panaszolja el.
A művet a költő harmincas évei elején írta. Életében sajnos nem volt elég sikeres, nagyságát igazán csak halála után fedezte fel az irodalmi élet. Életében kevés műve jelent meg, helyzetét súlyosbította betegsége, egyfajta megbomlott lelki egyensúly, melyet kezelni sem tudtak, és amely aztán elmebetegségben csúcsosodott ki (sokan egyszerűen tébolyult vátesznek nevezték), annyira, hogy a költőt élete utolsó időszakában gyámság alá is kellett helyezni.
Lírájára a lelki szépség, a tisztaság keresése, a boldogságkereső költő útja volt igazán jellemző, rajongott az antik ideálokért, a görög tájakért, az athéni demokráciát eszményítette, e kor hőseihez, isteneihez vonzódott, hozzájuk menekült, számára Hellász istenei valóban léteztek is. Komoly elhivatottságot érzett a transzcendencia iránt, feladatának tartotta közvetíteni az isteni és emberi világ között, az eredeti szépség ideálját szembesítve a későbbi korok megromlott minőségével.
Hölderlin a klasszika és romantika határán mozgott, talán a késő klasszika, e kor lezárásának tekinthetők leginkább művei, melyek jó része azonban a korai romantikába is átnyúlt, aminek természetes következménye aztán az lett, hogy egyik művészeti kor képviselői sem vették elég komolyan.
Számomra öröm Hölderlin-verseket fordítani, jó érzés a mai modern, elgépiesedett, önző és kapzsi, sokszor embertelennek tűnő világból egy kis időre visszanyúlni klasszikus ideákhoz, a szépség és tisztaság ezen eszményképe mentén megfestett világába. Ajánlom hát az alábbi fordításomat, Hölderlin fent jelzett művét mindazok számára, kik szintén örömmel fogadnak be ilyen típusú lelki élményeket

 

Bánfai Zsolt

Friedrich Hölderlin
Az élet felén
(Hälfte des Lebens (1804)

Megsárgult körtéivel,
talpig érő rózsaköntösben
hajol part a tóra,
s ti szelíd hattyúk
csókoktól mámoros fejetek
mártjátok áldott vizek
hűs habjába.

De jaj, honnan lesz majd,
ha beköszönt a tél,
virágom, és honnan a napfény,
nyúlt árnyai a földnek?
Némán, ridegen állnak a falak.
A fagyos szélben
pléhkakasok csörömpölnek.

Bánfai Zsolt fordítása

 

Képí. Caspar David Friedrich

Koreai versek

 

Hvang Dzsini: A férfi

A hegy a régi, jó, öreg,
de a víz az más, mint a hegy:
a hegy az örök és marad,
a víz meg mindig elhalad.
A férfi, mint patak vize,
még jön, s már elment messzire.

 

Hvang Dzsini a 16. század elején élt, ma az egyik legnépszerűbb koreai költőnő, számos regény és film tiszteleg emléke előtt. Kiszengként (mely hasonlatos a japán gésához) zenében és irodalomban való jártasságával kiemelkedett a többiek közül. Egy legenda szerint egy neves konfucianista tudós tanítványává fogadta, akivel együtt Hvang Dzsini bejárta az országot, és közben verseket írt.

Csupán tizennégy vers maradt fenn, melyeket az ő műveinek tulajdonítanak. Költeményei főként szerelmes témájúak, nem követnek verstani formákat, a korabeli köznyelvi beszédstílus jelenik meg bennük.

 

 

Han Jongun: Nem ok nélkül
Mások csak piros arcom szeretik,
te szereted fehér hajamat is,
ez a szerelmem oka.
Mások csak mosolyomat szeretik,
Te szereted a könnyeimet is,
ez a szerelmem oka.
Mások csak egészségemet szeretik,
te szeretet halálomat is,
ez a szerelmem oka.

Han Jongun: Kedvesem volt

Kedvesem volt, mégis elment,
hívta erdő kék fénye fent.
Mint a lomb, lehull a vágy,
ahogy sétálok távolabb.
Aranyvirág az eskü csak,
hullajtja sorra szirmait
– hervadna bár halomba lent,
szél hordja szét, amerre ment.

 

Han Jongun (1879–1944) a koreai líra megújulásának egyik legfontosabb alakja. Írói neve Manhe, melynek ‘Tízezer tenger’ a tükörfordítása; ez a bánat és szenvedés rengeteg tengerére utal. A költőnek fontos elve volt az erőszak nélküli magatartás, szelídsége miatt többször is bajba került, mert japán kémnek vélték. Folyóiratot vezetett, mely az  ‘Egyedül az érzés létezik’ címet viselte. A japán megszállás alatt ő a békés forradalom híve volt, hazája függetlenségéért folytatott küzdelmében is az erőszakmentességet képviselte. Költészete az európai modernség úttörőjének számít Koreában, ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy Han Jongun mélyen ragaszkodott az ázsiai gondolkodásmódhoz és a buddhizmushoz, melyek költészetében is megjelennek.

 

 

Kim Szovol: A fal

Napra éj hullott szeszéllyel,
éjre nap jött, napra éjjel.
Lebontottam, újraraktam
a tömör nagy falat.

 

Kim Szovol (1902–1935) a középiskola elvégzése után kezdett verseket publikálni egy folyóiratban. Később tanítóskodott és újságszerkesztéssel is próbálkozott, de tervei nem sikerültek, költészetéből sem tudott megélni. Egész élete nehéz körülmények között telt. Harminchárom évesen öngyilkossággal vetett véget életének.

Versei jellemzően rövidek – néhány sorból állnak–, népdalszerű ritmussal rendelkeznek. Költeményeiben a magány, az otthon hiánya és a szeretetre való vágyakozás jelenik meg.

Kim Szovolt tartják a 20. század egyik legnépszerűbb lírikusának.

 

 

Ri Jukszá: A csúcson

Hideg évszak élei vágnak,
kihűlt fennsíkon állok.
Közel az ég, fáj a magasság:
nincs már, akit várok.
Vágyam sincs, hely, ahová térjek,
végül így bukok eléd,

szemem lehunyva felmelegszem,
bent emléked tüze ég.

 

Ri Jukszá (1904–1944) első versét harminc éves kora után írta meg, korábban tanult és tanított, illetve esszéket és kritikákat írt. Összesen harminchat darab verse maradt fenn, melyekkel beírta magát a koreai líra történelmébe. Versei ellenállást képviseltek a japán megszállással szemben. A költő már nem élte meg az ország felszabadulását, sok írótársához hasonlóan japán börtönben halt meg.

Rátonyi Katalin fordításai és jegyzetei

 

A szerző a jegyzetekhez felhasználta Osváth Gábor A koreai irodalom rövid története  című munkáját. (Bp., ELTE Eötvös, 2016.)

 

 

Seán Hewitt: Vízililiom

dicsőség legyen a tündérrózsának, a csupasznak,
a kinyílt rózsának, a vizek fehér virágának,

dicsőség legyen a víznek, a kődobta
vízfodor őrzőjének, ami a liliom

zöld levelétől sűrűsödik. és ezalatt
hálát adunk minden

elszórt mag letelepedéséért.
hálát adunk a hosszú gyönge gyökerére,

és a vízcseppek láncára. és tegyük
el ezt a virágot, csendes arcával

erről a felületről, és keressük
a gyökeret, ahogy a hit titkát.

dicsőség legyen a tó körüli munkának
és az iszaposodásnak, a kinyílt

fehér virágnak, amely
ajándék és ami értünk adja majd fel.

 

                        Nagypál István fordítása

Joszano Akiko: Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál

(Amikor a Lüsunkout körülvevő hadseregben lévő öcsém miatt aggódtam.) 1

Ó, én szeretett öcsém! Érted sírok most.
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Legkisebbként születtél a családunkba,
szüleink szeretete különleges hát,
mégis, hogy fogjál kardot, mondták valaha?
Azt tanították talán, ölj meg másokat?
Ölj meg másokat, s aztán halj meg magad is:
huszonnégy évig talán erre neveltek?

Szakai városának kereskedői:
régi családunk büszke felmenőinek
s apánk nevét kell majdan továbbvinned, így
olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Lüsun vára akárha elesik, vagy ha
nem esik el, hát ugyan kit érdekel az?
Tudod-e vajon, hogy a kereskedőknek
fogadalmában erről semmi sincs írva?

Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Császárunk őfelsége a háborúba
menjen el hát ő maga, s harcoljon ottan!
„Ontsátok egymás vérét, népünk fiai!
Állati módon aztán haljatok is meg!” –
Hogy a halál az ember dicsősége – ó,
hisz szíved érzései eléggé mélyek,
hogy is juthat eszedbe ilyesmi, felség?

Ó, én szeretett öcsém a háborúban!
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.
Mióta tavaly ősszel édes apukánk
itthagyott bennünket, ó, édesanyánknak
keserves bánat gyötri szívét, amikor
behívták gyermekét, ő vigyázta házunk.
E korban, miről mondják: oly igen békés,
anyánk ősz hajszálai csak gyarapodnak.

Itthon a függöny mögött leborulván sír
törékeny, ifjú mátkád, épp, hogy elvetted.
Talán elfeledted őt? Vagy gondolsz most rá?
Tíz hónapja sincs veled, s már búcsúztál is,
leányszíve bújával érezz hát együtt!
Hisz e földön egyedül csak te vagy neki,
ó, mégis lehet-e más, kire számíthat?
Olyan nem történhet meg, hogy te meghaljál.

Fittler Áron fordítása

1 Az 1904–1905-ös japán-orosz háború egyik helyszíne a kínai Lüsunkou (旅順口) hadikikötője (nyugaton ismert nevén Port Arthur), melyet a japán hadsereg elfoglalt. Az itt harcoló alakulatba került a költőnő öccse, az akkor 23 (a korabeli életkorszámítás szerint 24) éves Hó Csúzaburó (鳳籌 三郎, 1880–1944).

Joszano Akiko (与謝野晶子)1878–1942
A századforduló japán költészetének egyik legjelentősebb nőalakja. Kereskedőcsaládban született Ószaka prefektúra nagymúltú kereskedővárosaában, az Ószaka város déli szomszédságában lévő Szakaiban (堺). Eredeti neve Hó Só (鳳志よう). Versei (főként tankák) először a Hajnalcsillag (Mjódzsó, 明星) című folyóiratban jelennek meg, később férjével, a szintén költő Joszano Tekkannal (与謝野鉄幹) együtt szerkesztették az Új versek (Sinsisa, 新詩社) című folyóiratot. Első verseskötetében, az 1901-ben megjelent Zilált hajam (Midaregami, みだれ髪) című gyűjteményének tankáiban többnyire Tekkanal való romantikus szerelméről, heves érzelmeiről  énekel. A japán-orosz háború (1904–1905) alatt elkötelezett pacifista, egyik leghíresebb verse az itt közölt mű. 1912-ben követi férjét Párizsba, majd több európai országban is megfordul. Hazatérve a nők emancipációja és a lányiskolák kérdése kerül munkássága középpontjába, számos publicisztikai írásában hívja fel a figyelmet a nőkkel szembeni társadalmi egyenlőtlenségekre. Élete egyik legnagyobb munkája Muraszaki Sikibu Gendzsi regényének (Gendzsi monogatari, 源氏物語) mai japán nyelvre fordítása.

Louise Glück: Egy fikció (fordítás és lírai reflexió)

Louise Glück: Egy fikció (A Work of Fiction)

Ahogy az utolsó oldalt is átlapoztam, sok éj után, a bánat hulláma
borított be. Hová lettek mindannyian, mindazok, akik oly valósnak tűntek? Hogy figyelmem eltereljem, kiléptem az éjszakába, ösztönösen gyújtottam rá egy cigarettára. A sötétben a cigaretta izzott, mint a tűz, melyet egy túlélő gyújtott. De ki láthatná ezt a fényt, ezt a kis pontot a csillagok végtelenjében? Egy ideig álltam a sötétben, a cigaretta izzott és fogyatkozott, minden lélegzet türelmesen tesz tönkre. Milyen kicsi volt, milyen rövid. Rövid, rövid, de most bennem van, miként a csillagok sosem lehetnének.

(A prózavers a Faithful and Virtuous Night című kötetben jelent meg, 2014-ben.)

 Enesey Diána fordítása

 

Váltakozó fényviszonyok
Louise Glück versére

A történet végén,
mint nyitva felejtett ajtón
egy játékos lény, kiszökött
belőlem a másokból eredő fény.
Hirtelen eltűnt minden támpont,
fénytelen viszonyokhoz szoktatom szemem.
Azóta éjjelente az utcákat járom,
arcomat hol a csillagok, hol a lámpák
fényébe tartom.
Hátha átköltözik belőlük valami
fényszerű belém.
Akkor lehetnék én is másodlagos fényforrás,
átvilágítanék a magány vaskos falán,
így más sem botlana el az egyedüllét
sötétségében.
Vagy nem marad más, csak csonkig
égő cigarettám utolsó
pislákolása, amit senki sem lát,
mert túlragyogja a csillagmiriád.
De talán marad bennem utána
félsötétnyi világosság,
ragyogás annak, aki épp

a vaksötétből kilép.

Enesey Diána