Mint őszinte ember…

Idegesít saját létem,
Szokásos ez most, úgy vélem,
kamasz-
panasz.

Szó sincs itt depresszióról,
Csak lányos impressziókról,
igaz,
vigasz…

Egy az ajak, aztán a fej…!
Forró kobak, jaj, hideg lel
–aszály
a száj.

Nyugalomban figyelmeztet,
Okítgat és fegyelmezget,
de jaj,
de haj!:

Előbb szólok, mint gondolok
–ez ebben a szemét dolog–
s magam-
ra hagy

Arcom, szemem, fülem és szám.
Ne szólj, nézz, próbálj hatni rám,
szelíd
szülém:

A kamasz nem elmebeteg,
S pár perc múlva elrebeg egy
bocsi
bocsit.

Gyula, 2017. aug. 31.

(Illusztráció: Whooli Chen)

Vélemény, hozzászólás?