A költő látszólag megkötött kézzel ír. A vers létrejöttéhez – a legszabadabb avantgárd szövegéhez is – a legkülönfélébb (tudatos és tudattalan) korlátok és jogosítványok társulnak. Ezek némelyikét könnyű körvonalazni, mint a verstan vagy a prozódia szabályait a klasszikus költészet esetében; némelyiket nehezebb, mint a kompozíciós és műfaji szabályokat, vagy azokat a technikai kérdéseket, hogy milyen legyen a jó hasonlat (meglepő, de a jó hasonlítást tartja Arisztotelész a költészet alapjának), vagy azt, hogy milyen „mitológia” jelenjen meg a versben. A vers sajátosan korlátozott szöveg, mert nyilván minden irodalmi műfaj más-más szabályszerűségeket követ a maga módján. Legáltalánosabban – Julia Kristeva szerint – az irodalom „szintaxis révén érthetővé tett ritmus”.

Ezek kötelezettségek, törvényszerűségek persze az alkotás során nem feltétlenül tudatosulnak. A tudattalan alkalmazás is alkalmazás, és az, hogy a költő netán nincs tisztában azzal, amit tesz, még egyáltalán nem bizonyítja az adott alkalmazás inadekvát voltát. Egyáltalán: mit jelent az a kifejezés, ha a költészetre vonatkoztatjuk, hogy „tudatosság”? Weöres Sándor szerint „…a vers tulajdonképpeni létrehozását nem akarat és a meggondolás végzi, hanem a poéta szellemi automatizmusa”. Mert kétségtelen tapasztalat az is, hogy az írás bizonyos fajta automatizmus. Nézzük csak meg tehát Weöres Automatikus írás című versét:

Zenét tanul a tavirózsa

A liget deszkáin át homályosan emelkedő kocka és szerencsétlenség

Babbao tengerén a rénszarvas utazik gyülölködő kerekeken

Eleven faház köhög a látóhatár acélsinein

Almagyökér foltja szakad a cethal kapitányra

Zsibárus ponyváin át utazik a hegedüszó csokor

Kegyetlen moha volt

Sose mostoha bárgyuság evezi a borju illatát

Lelketlen keretek sohatöbbé

Csillag felelet a város felett

Rajnótakereszt fölött virágbafeszül tíz viharkereszt

Máncsonga befutotta valamennyit

Főnévfürt füttyöget asztalszékbádogos gyufaharisnyáin

Állítmánykalász ékesíti az igazszivü termelőt délelőtt

Volna fakarikahuzal orrpaláston

Üde réteken át fürge szelindekhad belein keresztül

Sohatöbbé

Az Automatikus írás című szöveget éppen a meghökkentő szókapcsolatok megkomponáltsága jellemzi, sőt, valamiféle keresettség; mintha Weöres automatizmusa itt Kassák jegyzetfüzetéből táplálkozna, kiváltképp, ha felfigyelünk a szóösszetételek szándékoltságára.

De Weöres szövegét szorosan komponált sorritmusra fűzi fel, olyannyira, hogy az feszes, tagoló versként is felfogható. Ez, úgy tűnik, valóban automatizmus; az Automatikus írás ritmikája mintha a személyiség mélyebb rétegeiből fakadna, mint a képalkotás. (Ez a megfogalmazás máris előrevetíti, hogy a személyiség értelmezését sem kerülhetjük majd meg….) Weöres doktori értekezésben megfogalmazott vallomása, A vers születése, úgy tűnik, egybevág Kristeva állításával: a vers dallama megelőzi a szöveget.