Szomorú, elkedvetlenítő hallgatás övezte legutóbbi (utóbbi előtti) bejegyzésem; mindegy, ez is tapasztalat, nincs tehát közigény sem a józan fogyasztás, sem a lovas közlekedés tárgyában – vélhettem volna, már csak ilyen ez a kor, igazán fontos kérdésekre siket. Egyetlen értékelhető visszajelzés jutott el hozzám, az is szóbeli és így csak fél pontot ér, sőt, ironikus és gúnyos: ezek szerint részegen akarsz vágtázni a városban föl-le, jegyezte meg e megjegyzés mondója, na szép!

Így félreismerni engem! De az ötlet nem rossz. Megvalósítani nem fogom, de milyen remek karakter…! Z.-nek nevezem el, aktív környezetvédő, természetesen nyilas jegy, erős önérvényesítő hajlammal és kreativitással, de kevés önérvényesítő képsességgel (magába forduló, nehezen kommunikáló személyiség), sok felgyűlt feszültség, sérelmek is. Vágtázik éjjel a nagykörúton, ilyenkor megváltottnak érzi magát. Száguld a lóháton az arca (kamera: az arcot látjuk), haja persze lobog (ha meg kopasz, hát kopasz!)

Mennyi feszültség torlódik föl egy ismeretlen arcban, melyet valami miatt fontosnak tekintünk! Lehet ez egy kiemelt kép, melyhez valami miatt személyes viszonyt alakítunk ki… és átengedjük egészen a képzeletnek, fölruházzuk olyan vonásokkal, melyek csak asszociációinkban élnek, történetekkel, melyek egy elképzelt pont körül mozognak. Vonzások és vonzódások, elképzelt viszonyok, el nem hangzott beszélgetések – minél élesebben él benned a kép, annál gazdagabban öltözteted föl a rá ruházott sorsot, de ettől el is távolodik.. és ha valami véletlen vagy szeszély, találkozás, fordulat meg nem töri a képzelet ívét, hamarosan lábra kap és elhagy. Bizonyos írók, nagy kerakterteremtők számára bizonyára semmii sem vonzóbb, mint az elképzelt lény ilyen fölöltöztetése. Dosztojevszkij, persze, a nagy példa, ki más. Tegyük fel, hogy csak A félkegyelmű alakjaiból ki lehet gazdálkodni az európai civilizácót – hajlok erre a feltételezésre -, de akkor innen már egész bukásunk forgatókönyve kigazdálkodható, az elhajlások és torzulások azon esetei (akikkel a villamoson vagy napilapok címlapján találkozunk, tehát: a társadalomban élő ember; akik több-kevesebb befolyással sorsunkat irányítják, úgymond), és a forgatókönyv minden mozzanat is, az értékkülönbségek eltörlése, a választás, a döntés ellehetetlenülése, végül a beszéd teljes átengedése – a nyelvnek, a szabályoknak, a mechanizmusoknak, a szókészletnek… Ez az egész kis mellérendelő apokalipszis.

Ez az utóbbi pont: teóriám, majd kifejtem. Egyébknt tegnap este kb. fél tizenegy és tizenegy közt a szatmári verbunk hangjaira figyelve azt határoztam el, hogy új irányt indítok ezen a blogon, szabad asszociációk lesz a címe, és közreadom elvontabb vázlataimat, régi előadásokhoz készült jegyzeteimet – hogy a továbbgondolkodást ösztönözzem (magamat mindenképpen!); azon hordalékot, mely termelődik, nem is mellékes, de amit máshol nem publikálok. Első körben várható néhány, az Immun csoporttal kakpcsolatos dokumentum is.