A recept pofonegyszerű. Először is pirítsunk apróra vágott hagymát zsiradékon.

(MINDEN magyar étel így kezdődik: pirítsunk hagymát zsiradékon. Amiben eltérhetnek: milyen zsiradékon?

Ha napraforgóolaj, akkor az tuti biztosan a nyugdíjas megoldás.

Ha oliva, akkor az a nagyon vega.

Ha szögletes bóti disznózsír, akkor proletár a recept, a kőbányai lakótelep környékéről.

Ha libazsír, netán mangalica, akkor aztán nagyon magyar.)

Amint a hagyma megpirult, szórjuk rá a beáztatott babot, némi felkockázott zellert és jó adag zöldpaprikát, és az egészet főzzük szét.

(Nem valami energiatakarékos eljárás – de van egy jó tippem! Én mindig takaréktűzhelyen főzöm a New Orleans-i babot, a takaréktűzhelyben pedig kukoricaszár, venyige, gally, minden gizgaz elég. Ha van kémény a házban, ahol laksz, akkor építs mellé takaréktűzhelyt, mert egyrészt jól fog mutatni – vagy ha nem, minden esetre sajátságos hangulatot kölcsönöz a lakásnak; másrészt minden ismerősöd azt hiszi, hogy megőrültél, és ezért ritkábban látogatnak. És milyen jól jön majd, amikor a geológiai törésvonalra épült paksi reaktor egy szép és hideg téli napon fölrobban, katasztrófa lesz, és hó és halál. Másnak. Mi pedig melegszünk majd a sugárzó takaréktűzhely mellett.)

Szóval szétfőzzük a babot.

Hülyeségnek tűnik, de nem az.

Füszerek? Erőspaprika, és tetszés szerint bármi.

Mire a bab porhanyós lesz, addigra a zeller és a paprika sűrű péppé fő szét, és éppen ez a jó. Ezzel a péppel öntjük nyakon a hegyes rizsszemeket.

Meg lehet vadítani egy kis gumóskömény salátával; úgy értem, ez köret, a salátát ne főzzük bele!

Ital? CSAKIS vörösbor, de nem valami testes, nehéz ital, hanem laza, amire azt mondjuk, hogy itatja magát. Megkockáztatom: kadarka. Egyszerű, homoki kadarka passzol a New Orleans-i babhoz, semmi kétség, föld rabjai, feketék, magyarok, igyunk!