City Afternoon
–John Ashbery

A veil of haze protects this
Long-ago afternoon forgotten by everybody
In this photograph, most of them now
Sucked screaming through old age and death.

If one could seize America
Or at least a fine forgetfulness
That seeps into our outline
Defining our volumes with a stain
That is fleeting too

But commemorates
Because it does define, after all:
Gray garlands, that threesome
Waiting for the light to change.
Air lifting the hair of one
Upside down in the reflecting pool.

A központi kép: a fotográfia, mely a felejtés ellenszere – ez megtetszett, ebben a tálalásban, illetve az igenévi szerkezetek halmozása (a non-finite clauses, ahogy a szakirodalom taglalja e jelenséget), ez a sajátosan angol, ám e nyelvben nem ritka tömörítés. A vers szerény fordításomban:

Városi délután

Ködfátyol õrzi ezt
A régen elfelejtett délutánt
Ezen a fotón, legtöbbjük már
Üvöltve átszívódott öregkoron, halálon.

Ha megragadni tudná Amerikát
Valaki, vagy legalább a finom felejtést
Amely folyadékkal kitölti lassan
Körvonalunk, megjelöl
Ezzel az áramló pecséttel

És meg is õriz,
Mert elvégre tényleg megjelöl:
Szürke cirádák, ott az a három
Vár csak a fényre, hogy jobb legyen.
Szél borzolja egyikük haját,
Fejtetõn áll a medence tükrén.