Zalaegerszeg, 2006. 06. 20.

Be kell látni: minden kor álarcot visel, mely eltakarja mindazt az emberi törekvést, mely korrá tette – a csak eltelő időt, amelyről e kor mégis felismerhető, sajátos vonásait, ismertetőjegyeit ez az álarc, ezt a maszk mutatja meg. Mennyi keserűség, kiszolgáltatottság mintázta ilyenné! Mennyi keserűség, kiszolgáltatottság van ránk mérve!

Ha nem fejezzük ki életünket, milyen könnyen ránk vetül a veszteség árnyéka! Ami nem jelenik meg, nemcsak elvész, de hiány marad – bennünk; csak az életkifejezés segítheti, hogy veszteségeink nyereséggé, a lemondás életörömmé váljék!

Sokféle öröm van, s a legegyszerűbb örömöktől, melyek gyönyört okoznak – s melyet korunk bőségben ajánl fel, és ezekért látszólag nem is kíván komoly árat cserébe, mindössze pénzt, pénzt, pénzt! – a még oly kiforrott, szofisztikált örömökig, mint a felfedezés öröme, ahonnan önmagunk és az igazság megvallása felé is egyenes út vezet… De ahhoz, hogy járni tudjunk ezen az úton, meg kell tanulnunk járni.

Az örömök új és új vágyakat szülnek, hiszen az ismétlést, az örömteli pillanat újból és újból való megismétlését, vagyis a mámort akarják. Micsoda verem ez is, micsoda csapda! Egyetlen öröm van, amely nyugodni hagy: annak öröme, hogy életlehetőségünket, melyről nem tudjuk, honnan származik és hová tart, életmegvalósulásra váltjuk, amely már a miénk, s amelyről tudjuk is, hogyan és miként a miénk. A megvalósult élet az életlehetőségre adott felelet, valóra váltott forma, mely igazolja önmagát. Ezt az igazolást jobb korok szentségnek vagy megvilágosodásnak nevezték.

Mi volna tehát, számunkra, kételkedőknek az irodalom szerepe?

Egyrészt kézzel fogható esztétikum, időről időre megragadható bor és kenyér. Viszonypont,
ahogy Certeau értette: a vacsora, az étkezés ízei bor és kenyér nélkül viszonylagosak. Eljárszani ezzel a gondolattal: a könyv és az ízek!!! Így keresi a helyét a könyv a mindennapok közt, hiszen akultúra életvitel (nem csak műveltség, bár az is)….

Az alkotó életformára irányuló kérdést kikényszeríti: a világválság (hiszen mióta Hamvas megtalálta ezt a szót, használatba vettük);  de létezik azenergiahordozók és a környezet; a hatalomgyakorlás és a média; a demokrácia és az ipar válsága) – ezek mind-mind filozófiai szempontok, és ezeket mind-mind birtokba vettük… Bár ne tettük volna! Ahogy helyet követelnek maguknak gondolkodásunkban, úgy húzódik vissza az értékválság szempontja, ez az időről-időre visszatérő apály: mindent kiszikkaszt egy szempontú értékrendszer, vagyis primitív, gazdasági szempont, ez az egy pedig a gazd. vállalatok értékrendje: a profit kizárólagossága.

De már a gazdasági szemponton is túl vagyunk. A nyelvválság, sőt, a jelek válsága a miénk, ahogy azt Baudrillard írja le (a jelölők elszakadtak a jelentőktől)… Ez a szempont igazán a miénk, ez alkotói, kiváltképp: költői szempont. Itt nyílhat új tere a nyelvnek és a személyiségnek, hiszen ezek – köztudott??? – feltételezik egymást… Így köszön be hozzánk még a pszichológiai szempont is…

Saját életvitelt kell kialakítani, a másikról való gondoskodás (Heidegger), az átgondolt életszeretet (Ambrus Lajos) és egy más típusú gazdálkodás (???) terén. Ez a kép, amit most csatolok, átszellemült, lelkes alakot mutat. Mindazt, ami itt vázlatosan, és zavaró töredékekben megjelenik, nem mondta el. De: és itt jön a remény szempontja -beszédbe tudott elegyedni, egyáltalán, valamiről.

És  már ez is bizonyíték,hogy egyáltalán beszélgetni lehet; vagy ez sovány vigasz?