„- Én azt hallottam, hogy paprikás lesz.
- Hogyhogy, levesek nem is lesznek?
- Levesek? Én húslevesre gondoltam.
- Persze hogy húsleves, én is arra gondoltam.
- Akkor mért használta a többes számot? Ne haragudjon, akkor már bemutatkozom, Kövess Pál, a menyasszony rokona vagyok.
- Örvendek, Kövess István, én is a menyasszony rokona vagyok.
- Nahát? Hogyhogy nem ismerjük egymást korábbanról? Akarom mondani: korábbról? Maga bizonyára a sárközi Kövessek…
- Hogyne, illetve nem is annyira a sárközi, inkább a rétlápi Kövessek…
- Rétlápon is élnek Kövessek? Hála istennek! Még szerencse, hogy legalább az ilyen meghitt ünnepeken… hogy is mondjam… összeröffen a család… ámbár nem mondanám, hogy éppen ilyesmire számítottam…
- Hát én sem, már azt se tudom, hova tegyük a nászajándékot… Most hogy az az egy lóca összerogyott, amire ülni lehetett, vagy mi is a neve ennek a… padféleségnek…
- Meg kell hagyni, ezek a mai fiatalok… másképpen fogják fel a dolgokat, mint ahogy annak idején… Mi a korunkhoz képest jóval… hogy is mondjam… konszolidáltabbak voltunk.
- Úgy van, úgy van, Palikám…
- De tudod, hogy mit mondok, Pistám? Én ezt nevezem haladásnak….
- Találó, nagyon találó, habár…
- Tiszteletem az uraknak, még egy kicsit az ányizsból vagy az egrezsből?
- Talán inkább mégis az ánizsból… Mit gondol, egyáltalán nem lesznek levesek?
- Hát én azt nem tudom, pedig valaki már igazán megmondhatta volna… Maguk ugye a vőlegény rokonai?
- Ellenkezőleg, épp hogy a menyasszonyé…
- Nahát, milyen szerencse, hogy is nem ismerjük egymást akkor, hadd mutassam be magam, Kövess vagyok, de nem a hajdúlacházi, hanem a simontornyai Kövess Palinak a vejének az apósának az unokaöccse.
- Micsoda véletlen! Nem is tudtam, hogy az öreg Kövess most meg Simontornyán él. Nagy lókötő az öreg, hehe… Engedd meg, öcsém, hogy tegeződjünk… én meg rétlápi Kövess Pali apósának vagyok a veje…
- Nahát! De mit is mondok: szólítsál csak Pali bácsinak…
- Örülök, Pali bátyám, és az öreg hogy érzi magát? Kigyógyult a reumából?
- Dehogy…! Az öreg Kövess?! Meghalt, meghalt az, már mikor meghalt, kint volt kaszálni a csalitosban, ott szélrűl, mert volt ott egy kis présháza neki, már szinte odajárt lakni, ugye, mert az asszonynak a szagát se nagyon bírta odahaza, hehe!, szóval, hogy is mondjam… passzéban voltak egymással… hetvennyolc éves volt! hetvennyolc, istenem, de úgy tartotta magát, mint te vagy én, komolyan mondom, azt tíz évben egyszer nem látta a körzeti orvos….
- Most mondd meg, nem lehet eléggé vigyázni, az is baj, ha az ember túl sokat mozog, az is, ha egyáltalán nem mozog… Igaz lenne, hogy egy fránya meteor csapta agyon?
- Szervusz! Szervusz Lacikám, hát hazajöttél? Hogyan? Feri? Hát nem a szekszárdi Kövess Gyurkának az unokája vagy, amelyik kint él Svejcban? Nahát, micsoda hasonlóság, ámbár gondoltam is, hogy mennyire kigömbölyödtél, már megbocsátol… Egészében nem is hasonlítasz a Kövess Lacira…
- Milyen levesek lesznek? Húslevesek?
- Azt mondták, paprikás lesz, de nagyon csodálom, hogy sültekről nem esett szó…
- Spórolni kell, hehe, azért is hoztak ki minket ide a mezőre, itt nincsen terembérlet, hehe, csak azt tudnám, hol van már a menyasszony, vagy az örömapa, valaki, aki meg tudná mondani, hogy most mire várunk….
- Én vagyok az örömapa….
- Elnézést, nem tudtam…
- Semmi probléma, én már hozzá vagyok szokva, hogy semmiről sem beszél velem a lányom…
- Hát igen, nagyon el van már mélyülve a generációs a szakadék, ha én annak idején ilyen hangnemben beszéltem volna apámmal, akkora pofon kaptam volna, hogy a taknyom elöntötte volna a nappalit…
- Nagyon igaz, de én már csak azt mondom, hogy még egy kis ányizst igyunk, ha már itt maradt ez a ballon, egészségedre, Pali bátyám…
- Egészségünkre…
- Huhh, egy kicsit karcos, de jó utóíze van neki, szinte leperzseli a nyelvet… Hol is tartottunk?
- A leveseknél…
- Nem, már a sülteknél…
- Igen, a sülteknél… Úgy hallottam, tészta egyáltalán nem lesz….
- Hogyan? Hogyhogy nem lesz tészta? Mondja, maga mit tud erről?
- Nem tudom, nem értesültem, igazság szerint az imént érkeztünk, és a tulokkal voltam elfoglalva… Kövess Gyula vagyok…
- Hogyan? Még egy Kövess? Maga is a menyasszony rokona?
- Nem tudok róla, én az unokaöcsém nagybátyja vagyok… Arnold Sobriewicz, az inkakutató…
- Hogyne, hogyne… Ez nem valami lengyel név? Hogy került a családba egy Sobriewicz? Na mindegy, ha már így alakult, akkor egy pohárkával a lengyel-magyar testvériségre….
- Huhh, már káprázik a szemem, vagy rosszul látok…
- Bizony, nem mindennapi egy ilyen jelenés… Tartok tőle, hogy ez már az ányis utóhatása…
- Ellenkezőleg, ez tényleg szamárkordé, hehe… Mert különben csak én látnám, vagy csak te látnád, már megbocsátol, hirtelen nem is tudom, hogy tegeződünk-e… de ezt most mind a ketten látjuk, ha jól értettem….
- Lehet, hogy valami vándorcirkusz, hehe… Ez is a műsor része… Mondjuk, éppen belefér… Milyen dinamikusan haladnak… Egyáltalán nem törődnek a csalánbokorral…
- De miért mennek el? Miért mennek el, ha már egyszer ideértek? Pedig szorongtak vagy tízen azon a kordén…
- Nem tudta megállítani az a nyurga, terepszínű gyerek….a szamarat… Lefogadom, az volt a baj, hogy megmakacsolta magát a szamár a száguldásban, aztán ő meg nem tudta megfékezni… Én értek hozzá, egy időben az ügetőre is kijártam…
- Ez azért nem éppen az ügető…
- Igyunk akkor egyet a Szemere szomorú szamara számára, hehe! Majd visszajönnek, ha fontos nekik, hogy kivegyék a magukét a jóból.”

