Ha kristálycsillárra turháznak kemény mínusz hidegben, a csengés-bongás nem törheti meg a csend üvegét sem élesebben, sem váratlanabbul; legfeljebb, ha még géppisztollyal is beleeresztenek egy sorozatot; csing, csing, cserreg a készülék, a szobacsend ezer darabra hullik-mállik, sokáig lépkedheünk szilánkjaiban.
Sobri fölkapja a kagylót.
Talán nem hitelügynökség jelentkezik vagy újabb „halálbiztos” megoldás potenciaproblémáira.
A kagylóban recsegést hall, aztán mintha valaki a készülékbe fújná az orrát. Tovább a teljes bejegyzéshez »
Címke: Magyar próza
Mintha bádoglemezt ráznának.
Vagy még inkább, mintha valaki felfújt bőrdudával a kezében közeledne, keresztül a belső udvaron, fel a lépcsőn, aztán végig a gangon; mást sem lehet hallani, csak hogy: prrrrrrr-prrrrrrr, fülsértően-hangosan.
Még nem itta meg a második kávét. A bögre az íróasztalon áll, közte és a klaviatúra között, de még a kávéra se tud koncentrálni.
„What the holy shit….?!”
Persze, először azt gondolja, fúrnak. Fúrnak, mert valamelyik lakónak eszébe jutott, hogy lakását modern skandináv bútorcsoporttal rendezze át, ezért egy félisten nevét viselő könyvespolcot éppen e kora reggeli órán rögzíti a már műemléki jelleggel védett téglafalra Tovább a teljes bejegyzéshez »
