Néhány fontos kulcspont az osztálytermet övező bloghálóból. Elsőnek mindjárt ott van Kulcsi (Kulcsár Zsolt „témavezető”) blogja, a Crescendo . Itt olvasható a konnektivizmus (a web kettes oktatás módszertanának tekinthető mozgalom) magyar nyelvű alapirodalma. (Lásd még. Siemens, G.: Connectivism.) Alapgondolat, hogy az internet alapvetően átalakította a tudáshoz való viszonyunkat, az információ és annak megszerzési módja is a háló szerkezetében kódolt: kapcsolatok révén tanulunk. Mai mazsola az osztályterem oldalról: Ken Robinson szerint az iskolarendszer megöli a kreativitást .
 

Robinson nagyon vicces előadó (már a visszafogott brit humor miatt is érdemes megnézni!), megállapítja, hogy az oktatásrendszer az akadémikus tudásra készít fel – a 2060-as év professzorrait képzi egy olyan világban, amelynek jövője még öt évre előre sem prognosztizálható. A tudományok hierarchiájának sulykolása mellett kizárja például a hibázás lehetőségét. Pedig éppen a hiba, a tévedés az, amely utat nyithat a kreatív tanulásnak (hiszen nyilvánvaló, hogy éppen az új, nem begyakorlott helyzetben kell megoldásokat keresnünk). Robinson szemlélete némi elégtétel „nekünk deviánsoknak”:-)

Kisvilág a kooperatív és kollaboratív tanulás összehasonlításával remekelt: mivel a két fogalom eléggé sok területen érintkezik, és használatuk átfedéseket takar a szakirodalomban is, a bejegyzés önmagában is a fogalomháló kialakításának modellje:-) Különösen hasznosnak tartom, hogy a bejegyzésben egyes netes alkalmazások használatára is hoz konkrét példát.

Zárszónak még néhány fontos mondat, mára. Csermely Péter blogján olvasom (arról, hogy mi motivál): „Az élet folyamának az elősegítése a legősibb és legerősebb motivációk egyike. Aki képes ennek az erejét felfogni, egy olyan mozgás részese lesz, amely ráárasztja mindazt az energiát, amelyet ő bármikor is másoknak odaad. Máshogyan fogalmazva ez a motiváció tao-ja. A növekedés, a fejlődés segítése, az értékteremtés új és új terepet nyit meg, amelyben fejlődhetek. Új és új érdekes helyzetet teremt, amelyet megoldhatok. Új és új értékes oldalamat hívja elő. Az ebben az áramban való fürdés Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow maga. Ebben az értelemben a hálózatba tartozás is óriási motiváló erő. Hadd legyek itt pontos: nem a hálózat valamely csoportjához tartozásról beszélek itt, hanem a világ hálózatának egészéhez való hozzátartozásról. Abban az értelemben, ahogyan a navik tartoznak hozzá Pandora egészéhez az „Avatar” című filmben.” Hajrá, repüljünk:-)

Ellenben. Ez alatt a négy év alatt voltam először Erdélyben (még „csau” időben), osztálykiránduláson, a Házsongárdi Temetőben Kányádi kalauzolt (ezért ránk szállt a Securitate, követtek minket és a határon szétszedték a túristabuszt). A legkülönfélébb kulturális élmények, hatások, sokkok, osztálykarácsonyok értek Z. tanár úr jóvoltából (meghívott előadóként szerepelt nálunk Jelenits tanár úr és Baránszky Jób László), és ezek, ma már látom, világszemléletemet, kulturális tájékozódásomat máig meghatározák. Hamvas Béla Világválság című, megszerezhetetlen füzete negyven példányban osztályunk birtokába került, tanári ajándékként, őrzöm. Őrzöm továbbá a József Attila összest, „Légy a fűszálon egy pici él / s nagyobb leszel a világ tengelyénél – Mindig jelenlétéért, Z.” beírással. (Abban az évben egy napot sem hiányoztam.)

Ady és Németh László voltak a kalauzaink. (Ady jelentőségét például különös módon Németh verstani tanulmányából értettem meg.) Ha jól emlélkszem, Németh a Nagy család című darabjában magam is szerepeltem – csapnivaló színész vagyok, ezért ezt pl. próbálom felejteni. Világkép? Hozáállás? Attitűd? Tanár úr „módszere”: különböző helyzetekbe állított minket. Volt, akinek ez bevált, haladt, tanult – volt, aki kipörgött (de persze mind dacosak voltunk, hiszen kamaszok). És persze, ott volt e mögött az a bizonyos kapcsolatrendszer. (Egy anekdota: nem mentem el első angol felvételimre, elnéztem az időpontot. Amikor csalódottan bolyongván az üres épületben végre felleltem a tanulmányi osztályt, az ott dolgozó hölgy jelezte, hogy „jövőre, újra, ugyanitt”, és keresni kezdte irataimat, hogy azonnal vissza is adja, ne kelljen később postáznia. Közben (nehezen kerültek elő az iratok), beszélgettünk. Kiderült, hogy „Jóskás” vagyok. Megemlítettem a Tanár Úr nevét. A hölgy rám nézett. „Tudja, hogy ez jó ajánlólevél? Jövő héten jöjjön el pótfelvételire.”)

Még két kiemelt, emlékezetes mottó (zárszónak): „Az elejtett kő lefelé esik / ne egyezz bele a világba.” (Rákos Sándor) „Kínzókamráid, világ, vállalom.” (Nagy László)

Az eLearning kezdettől fogva érzékeny a TECHNOLÓGIÁRA, hiszen bizonyos szempontból annak gyermeke, a TECHNOLÓGIA hozza létre, inspirálja, határozza meg. De a gondolkodásmód, amely a TECHNOLÓGIÁT létrehozta, nem a tudás megszerzésére, hanem a TECHNOLÓGIÁRA irányult: mintha a még több TECHNOLÓGIA lenne a cél, és nem a tudás. A módszertani meggondolások, amelyek a korai eLearning mögött állnak, alapvetően behaviorista és kognitív meggondolások voltak: nézd át, ismételd, rendezd struktúrákba és teszteld. Ám ezek a meggondolások hiányérzetet keltettek. Ezt persze pozitívan is meg lehet fogalmazni: a TECHNOLÓGIA feladat elé állította a MÓDSZERTANT.

Gondoljunk egy jellegzetes vállalati tréning szerkezetére. Tanulási célok, prezentáció, ismétlőkérdések, teszt. Akkor, amikor a tudás célja elég jól behatárolható, vagyis elég szűk (például egy termék vagy eszköz ismerete a cél), ez a tréning megfelelő. De mi különbözteti meg a tréninget a termékismertetőtől vagy a felhasználói kézikönyvtől? Jóformán formai apróságok!

A konnektivizmus szemléleti újdonsága: komolyan számol az INSPIRÁLÓ TECHNOLÓGIÁVAL.

A tudás hatalom, véli a közbeszéd, de senki sem ismeri sem ennek a hatalomnak a természetét, sem megnyilvánulásának módját. A módszertanok vakfoltja: nem venni tudomást arról, hogy a tudás önálló életre kelt a TECHNOLÓGIÁBAN, a tudás már nem a hivatalos oktatáson, az intézményen, a könyvtáron keresztül jut el a személyhez – illetve ezeken keresztül is, de ezek is A HÁLÓZAT csomópontjai –, hanem A HÁLÓZATON keresztül, amelyet a személy mozgat, alkalmaz, értelmez és manipulál. A halózati tudás: manipulációs tudás, kapcsolatokkal, adatokkal, ismeretekkel, képekkel, hanggal, látvánnyal kapcsolatos manipuláció. A tanulás a kapcsolódások eredménye, az, aki tanul, kapcsolódik a tananyaghoz, kapcsolódik önmagához, kapcsolódik a szakértőhöz, a könyvtárhoz, a tudástárhoz, az információhoz, kapcsolódik a kapcsolathoz. Az internethez való kapcsolódás: a kapcsolatok kapcsolatához való kapcsolódás.

Ha a tudás tényleg hatalom, miért nem akarják tömegek a tudást, a hatalmat a tudáson keresztül? Lehet, hogy az alapvetés rossz. Hatalmat, amely a jól élethez szükséges, mindenki akar. És lehet, hogy ezt valóban a tudáson keresztül érik el – kapcsolati tudáson keresztül, amelyet nem minősít az intézményes oktató rendszer. (Mintha az INTÉZMÉNY nagyon nehezen venne tudomást erről az új típusú tudásról. Vagy, ha tudomást vesz, akkor saját jelentőségét félti, rossz, mert régi beidegződésből – egy olyan beidegződésből, amely alapvetően a régi tudásszerkezetből fakad.) A személy élete mind nagyobb arányban zajlik a virtualitásban, másfelől szemmel látható, hogy már itt is kiszorulnak a valódi tudás, a valódi kapcsolat, a valódi hatalom csomópontjairól azok, akik nem tudják a tudás új szerkezetét megfelelően működtetni. A hatalom újratermeli magát, hagyományosan szocializáción, kiváltságokon és intézményeken keresztül, és már a virtuális hatalom is kezdi újratermelni magát.

Új értelmet adhat a tudás = hatalom összefüggésnek a tudáshálózat víziója. Minden tudás: a hálózatban szerzett és a hálózatról való tudás. Nincs tudás a hálózaton kívül (mert személy sincs a hálózaton kívül). De hol keletkezik tudás a kapcsolódásban? Mi közvetít információt; mi az információ viszonya a tudáshoz; mi a tudás viszonya a kapcsolódáshoz? Ha feltesszük, hogy a tudás: jel, vagy legalábbis jelek rendszereként értelmezhető, akkor hogy értelmezzük a tudást a jel szerkezetében? Hiszen a jel teste és jelentése is folyamatos mozgásban áll, a hálózat elemei közt oszcillál, a játékosok láthatatlan labdákkal teniszeznek, mint Rosencrantz és Guildenstein Greenaway filmjében. Ezekre a kérdésekre választ várunk, és a konnektivizmus nem kisebb igénnyel lép fel, mint hogy olyan gyűjtőszó legyen, amely alatt a válaszok gyülekeznek majd.