Lehet, hogy ez túl elvontnak vagy magasröptűnek, esetleg pontatlannak, sőt, igaztalannak látszik. Nincs így. Ennek a mondatnak a lét mélyszerkezetében komoly valóságtartama van.

Utalhatnék az idős Heidegger írásaira (megtettem:-) Összehasonlításnak persze semmi értelme sincs. A kegyelem munkája éppúgy beláthatatlan, végső soron, mint a költészet. Be kell érnünk a belátás töredékeivel. Ki lehetne fejteni – ki is fejtem egyszer – hogy a költészet és a kegyelem logikája hasonló: de ez a gondolat is nehéz, nehézkes így, tíz óra után. (Ilyesmiről csakis világos fejjel, a reggeli kávé után, de még étkezés előtt volna szabad gondolkodni.) Ennek a gondolatnak az a hasonlóság volna az alapja, ahogy a költészet és a kegyelem is a lehetőségekkel gazdálkodik: mindent a maga lehető legjobb helyén helyez el.

Ha még valamit említhetünk, az a kegyelem és a költészet felbuzdulása. Adódnak pillanatok, amikor a fej lecsügged; amikor a vállak beroskadnak, a szem a föld felé tekint; amikor a remény elenyészik a tekintet vizenyőiben. Amikor már túl vagyunk azon, hogy a világ részleteire ügyelnénk, amikor már minden mindegy – a kegyelem ilyenkor mutatja meg magát. Talán azért, hogy még nyilvánvalóbbá váljék a megnyilatkozása (ha ez ugyan nem mindegy a kegyelem szemszögéből).

Amikor egy slampos, odavetett mondat nem remélt, véletlen összefüggéseiben megvillan a költészet képzettársítása, megértjük, hogy van kiút. És ennél otthonosabb lakhelye nem lehet a reménynek.
  ]]> http://ujnautilus.info/blogok/vizalattivaros/2008/05/26/van_kiut_2/feed/ 2