A juxtapozíció, szó szerint “szembehelyezés” – a magyar szakirodalomban ez a fogalom nem honos, én a parataxis kifejezést használom, az angol kifejezéssel nagyon hasonló értelemben – mintha önálló szervezőelvvé válna John Ashbery e kötetében. (The Tennis Court Oath.) Az Elhagyja Atocha állomást című versben Ashbery a szöveget, utalásszerűen bár, de egyértelműen a száguldás összefüggésébe helyezi, a kinti táj, s az utazás képei – és persze olyan szójátékok, mint “denevérárusok” – mellett jelennek meg az “ütköző”, “sorompó” vagy “légszennyezés végállomás” (air pollution terminal) kifejezések (a verset saját fordításban idézem):

Elhagyja Atocha állomást

A sarkköri méz blabla a jelentés miatt ez okozza a sötétet

És kiránt belőle minket megismerjük

mialatt ő… S amit árulnak a sült denevérek

lógnak a pálcákon, hogy imád fenyegetése összecsuklik…

Mások… huss

a kert melyet csontozol

s betakarod az eltávozókat… A vak kutya kivételezettséget sugall…

kényelem a tökéletes kátrány gramm nukleáris világ bank tulipán

Kedvez valakinek közel az éji tű

formaldehidet tölt. eltépik tőled az asztalt

Hirtelen és közel vagyunk

Megízleljük a gyökeret amikor azt hiszed

generátor az otthonok szeretnek pillantva lenni

Megviselt sámli villan galambok a tetőről

traktort nyomatnak facsarják

Elhagyja az Atocha állomást acél

fertőzött ütközők a csavarok

mindenütt kutak

legfölül eltörölt rossz-fény

madárijesztő vetül Idő, haladás és jó érzék

visszaüt a boltosok sötét vére

nem tudsz megnevezni erdőt részeg tekercsek

a teljesen új olasz haj…

Bébi… jég hull a portóiból

A jubileum Mielőtt még

vén patkányt

tagokat dupla tokával

magasan fent eszünk

kipihenve a kemény beszédet

szappanbuborék a festett sarkok

fehér egészen légszerű

varjúruha

s mikor visszafogadott a térség

a személy elhagyott mint a madarak

pánik a tűnő fény miatt

utált fejek közt, messze az amnéziás

állandólakás lerakat mennyiséget tud

főfő aggastyán… lelkesítő bolha

így aztán körbefordulunk

meglátjuk nem az hogy belépjünk

nyavalyatörős kópéság kényszerítő sorompó

kikölcsönözni dagálynak kitett fennsík

a morzsái fölött, üldöz téged

s a bosszú, mely eléri

megalapítja a keselyűt a

mezővidék felett köhögésvédelem

gyilkolóötös. Légszennyezés végállomás

tiszta fing genitális lelkes lábujj tüske album komoly esti lobbanás

a tó fölött neked személyiség

kivilágítva… mormolás

Szabad vagy

beleértve a hordókat

feje a hattyúnak erdészet

esti és csillagok kérdés

Ez mind, azt mondja

és siet az egyenlet

abroncsaiba valószínű

abszolút pép a jobb

entitás boltláncolat varrógép nyitotta könyveiket

Az ár elragadott

Az ablakra köhögtem

múlt hónapban: zamat, korábban

mint a pantalló hanyatlanak

a barackok több

ököl

ugrik várja a csorda

hamis televényföld behoz

legközelebb körül

A versszöveg a lexikon fragmentumaiból: szövegfoszlányokból építkezik – O’Hara elképzelését a félkész vagy “nyers” versről talán Ashbery e kötete viszi el szélsőségekig: "az olvasó teljességgel ki van zárva a mű világából”, írja Marjorie Perloff. Az ablak előtt elsuhanó táj konkrétabb részletei egyfajta pastiche-ként jelennek meg, de egységes képpé nem állnak össze. Pontosabban: vizuális-textuális effektekről van szó. Felvetődik az is, hogy a szöveget a vonatról szemlélt, elsuhanó táj megjelenéseként értelmezzük, ahogy az állomásról kihúzó vonatból szemlélhetjük; erről egy interjúban Ashbery is beszél. Az “ablakra köhögtem”, jelzi, és lehet, hogy a köhögés következtében az üvegen megjelenő pára okozza ezt az elmosódást (hogy valahogy konkretizálni próbáljuk a versszituációt.) A pára egyébként más asszociációt is ébreszt: az emberi lélegzetnek a hatvanas évek költői közt már-már misztikus szimbolikáját is idézi ez a gesztus. A jelenet (a táj szemlélése a vonatablakból) nem ragadható meg a szöveg alapján; a szöveg sugall, de nem vázol fel tágasságot. Immanenciájától megfosztva, befejezettség híján a szöveg mű-volta és szöveg-volta áll elő, vagyis az alkotás mint tett problémája. Ezzel az alkotás saját létmódjára kérdez rá. Ez az önreflexió ma már nem különösebben lenyűgöző (hiszen időközben a posztmodern művészetelmélet az alkotás és kritika általános gyakorlatává, afféle kötele
ző rutinná tette): de ne feledjük, hogy Ashbery ezen szövegkísérlete 1962-es kötetében jelent meg. A szöveg ilyen mértékű felbomlása egyfajta éket képez az érzékelés (mármint az eredeti szituáció, a vonatablakból kitekintő lírai én érzékelése) és a befogadó érzékelése közé: maga a szituáció nem élvezhető/interpretálható maradéktalanul, nem ajánlja fel a megérthetőség (egyébként elég alapvető) olvasói élményét.