Az expedíció ezzel a legutolsó kérdéssel kezdődik. Olyan ez, mint a szükséges felszerelés számbavétele, a rovancs. Különös alakú tárolóedények, hálók, gyűjtőkalickák, tábori konyha, méhfogó (tévedésből), felfújható gumikád. És fegyverek. Közelre és távolra hordó, golyós és sörétes, elöltöltős, ismétlő, automata, gumilövedék, könnygáz, baseball ütő, kisbalta. Tíz évvel ezelőtt, az Inkaváron bérelt gyülekezőhelyen a fegyverek számbavételéig el sem jutott – csak a légpuskákat akarta észrevenni, a gyerekeknek szánt mézesmadzagot, melyet némi eufemizmussal tudata a játék kategóriájába sorolt, és most, a szemlélet újraformálása, az értékek átértékelése során, mely olyan rohamosan kezdődött tudatában, mintha egy Niagara zúdult volna  a koponyáján keresztül, észrevette a fegyvert is a jelenségek mögött, a hatalmi játszmák eszközeit és mozgatóit, és megértette, hogy magasabb szintre jutott: már valóban az óceánt látja, az imbolygó, szürke tömeget, a távolt.

Ekkor a rossz-szagú szállodai szobában bekapcsolt a hűtőmotor, és ez, egy időre vége vetett az elmélkedésnek. Bolíviából újabb érdekes hírek érkeznek, Evo Morales elnök új alkotmánya több jogot biztosít a bennszülött indián népességnek és a kokaintermesztőknek – e két csoport közös metszete a száz százalékot közelíti, hiszen a koka cserje nevelésének inka időkig visszanyúló hagyománya van. Most tehát megoszlik a figyelem, a helyett, hogy koncentrálódna, flikk-flakk.