Egyszemélyes online konzultációk és írásbeli feladatok.

A szeminárium 12 konzultációból áll. A konzultációk elméleti és gyakorlati részből állnak. Az elmélet a prózaírás praktikus, a saját gyakorlatban használható kérdéseit taglalja szakirodalom és konkrét példák alapján. Minden alkalommal megbeszélünk egy előre meghatározott témakört és egy „kötelező olvasmányt” előre adott szempontrendszer alapján.

A gyakorlat egy kötelező írásbeli feladat megoldását és megbeszélését jelenti. A próza szeminárium fókuszában a novella és rövidebb prózai műfajok állnak. A résztvevő alkalomról alkalomra egy-egy, a tematikához kapcsolódó szövegíró feladatot old meg. A létrehozott szöveget elemezzük és értékeljük.

Témakörök:

I. Az irodalmi szöveg sajátosságai

II. Belső kapcsolatrendszer a fikciós szövegekben

III. Beszédmódok a szépirodalomban

IV. Nyelv, mondat és stílus

V. Cselekménytoposzok

VI. Történet és elbeszélés (fabula és szüzsé)

VII. A szöveg felépítése: a nyitómondat és „következményei”

VIII. A karakter és a cselekmény

IX. Rövid szövegek: szentencia, anekdota, parabola

X. A novella és az elbeszélés

XI. A „polifonikus” regény

XII. Összefoglalás – irodalom és társadalom.

A szeminárium időtartama 12 hét (hetente 1 konzultáció).

Ár: 49 000 Ft

Early bird kedvezmény: az első három jelentkezőnek 10 000 Ft kedvezmény!!!

Jelentkezés: e-mailben (pragaitamas@gmail.com)

Mielőtt a terveim szerint nagyon praktikus észrevételeimet megtenném, hadd említsek két szempontot, mintegy alapozás gyanánt, nem is szempontot: fogalmat; ezek: elokvencia és nobilitás.

Mindkettő latin, előbbit leggyakrabban „ékesszólásként”, „választékosságként” említik lexikonaink, utóbbi „nemesség, nemeslelkűség” magyarázattal szerepel. Félálomban, valamelyik reggel, felmerült bennem, hogy irodalmi erőlködéseink mozgatórugói talán nem is olyan bonyolult, sőt, nagyon is egyszerű szerkezetek; az irodalmat létrehozó okok közt talán a legegyszerűbb emberi igényeket kell keresnünk. (A Maslow-piramison azért ezek sem a „primer direve-ok” közt lelhetők fel, hanem a leghátulra vetett „önmegvalósítási szükségletek” közt…) Két alapvető igény, amit az irodalmi „drive”-ok, szebben mondva, „ösztönzők” közt látok: a választékosság és nemesség, illetve másként mondva, a kitűnőség igénye.

Kezdhetném a trubadúrokkal, nem is lenne rossz példa. A költő, a köznép nyelvétől eltérő nyelven, választékos formában, az udvar színe előtt udvarol „titokzatos” hölgyének. A választékosság igénye mindvégig kíséri az irodalmat, nem véletlen, hogy nem egy irodalomtudós a köznyelvtől való eltérésben látja az „irodalmiságot”.

Az elbeszélés mögött pedig, ne nézzünk félre, az elbeszélés vágya áll. Bahtyin szépen csoportosítja a korai (antik, középkori) próza típusait a „fordulatosság” szempontjából; változik-e a hős jelleme a kalandok során vagy sem, felcserélhető-e a kalandok sora vagy sem stb. A kaland és nemesség fogalmát egy harmadik kapcsolja egybe: a különlegességé; és az absztrakciók szintjén itt már a próza-forma imént említett alapmotívumai az elokvenciához is kapcsolódnak. Különleges kalandok különleges nyelven – talán túlságosan sommás zárlat, de egyelőre tartsuk szem előtt:-)

Az a gyanúm, hogy a kérdés maga a romantikus művészeteszmény középiskolai irodalomórákon való alapos kilúgozásának következménye.

A romantika összetett művészetfelfogásából általában egyetlen központi gondolat, a “zseni” fogalma forog közszájon, egyszerű értelmezésben: zseni az, aki alkot, és akit (művészetével együtt) nem lehet megérteni.

Visszatérve az eredeti kérdésre: nehéz jól felelni. Az ihletről beszélni egyrészt lehetetlen, másrészt felesleges (Weöres megpróbál valamit vázlatolni doktori értekezésében, de valójában a versritmusról beszél: arról, hogy a versritmus – nála - megelőzi a nyelvi tartalmat.) De ha nem adunk kielégítő választ, vagy az írói munka technikáiról kezdünk beszélni, mindenképp kudarcot vallunk a romantikus, középiskolai irodalomeszmény előtt – és így megbukunk mint író.

Mikor libben tehát agyvelőnkre az ihlet pillangója? Mivel gyakran vonaton dolgozom (sokat utazom vonaton), hozzám a vonatkerekek zakatolása csalja:-) Olyan ez, mint a pavlovi reflex: először társul az íráshoz a vonatzaj, majd kisvártatva kiváltja. Én már szinte beteg vagyok, ha vonatút közben nem írhatok egy vagy két szonettet:-)

Viccen kívül: sokféle módon meg lehet közelíteni magát az alkotást (nekem például kedves Füst Milán terminológiája, a látomás és indulat párosa is), de ha magáról az alkotásról beszélek, szeretek minél egyszerűbb, technikai módon közelíteni a témához. Ez volt a Kivezetés a költészetből alapeszménye is (lásd a könyveim közt.)  És ezt a szempontot fogom szem előtt tartani az Íróiskola bejegyzéseiben is, amelyek reményeim szerint ez után következnek.