A víz alatti város » immun_csoport

Immun felolvasás, márc. 19.

padre — Mon, 08 Mar 2010 06:48:00 +0000

…

Immun Csoport

padre — Fri, 30 Nov 2007 13:02:39 +0000

A mai dózis: néhány korai dokumentum. Nem állítom, hogy ezekből pontosan kiderül, hogy "mi" az Immun Csoport (tagok, célok, tevékenység, sőt: "filozófia" – pedig az ma már egy tejfölgyártó üzemnek is szükséges); nem mintha misztifikálnám a csoport "mibenlétét", egyszerűen nem tudom a választ.

Azaz: egy válaszom mégis van. Néhány perce jutott eszembe, ahogy a macskákat láttam el némi táppal (két napig nem voltam itthon, már kaparták szegények az ajtót – a Bagolynak keresztelt újdonsült bébimacska pedig az ajtóra vetődött, belemélyesztette a karmait, úgy nézett be az üvegen), begyújtottam a vaskályhába stb., vagyis a szokásos reggeli dolgok közepette bevillant a megoldás, a megközelítően pontos definíció.

Az Immun Csoport asztaltársaság, békebeli értelemben. Nem feltétlenül művészkör, alkotócsapat, bár jórészt az (is); nem azonosak esztétikai-filozófia nézeteink, nem ugyanazt csináljuk munkában-alkotásban (bár nyilván vannak hasonlóságok), de ha szigorú szemmel nézem, csupa nem. Mégis, az asztaltársaság megnevezés alighanem mindenki számára vállalható; és ahogy öregszem és őszülök (mindkét ténnyel áttételes módon arra próbáltam utalni, hogy talán a bölcsesség is kocogtatni kezdi lassan az ablaküveget, nem csak a macskák), egyre többre értékelem azt, hogy idegen emberek (mivel mindenki idegen, jaj, Kosztolányi!) kedélyesen és megbecsüléssel ülnek egy asztalnál.

Tehát, egy-két korai dokumentum, a Napút folyóiratból. Az elérhetőséget megadtam. Nézem a névsort; persze, az is változik mindig, ahogy asztaltársaságnál dukál; e felsorolásból hiányzik például Dörögdi Ádám fotóművész neve, akinek álljon itt harsány felütésként egy emblematikus plakátja:

"A 2000 őszén megalakult Immun Csoport (Balázs Sándor, Barna T. Attila, Csillag István, Fodor Miklós, Prágai Tamás, Rózsássy Barbara, Végh Attila és Zsávolya Zoltán) azért jött létre, mert az emberhez méltó élet már nem föld, amin az ember járkál, nem tűz, ami átlobogja tetteit, nem levegő, amit belélegez, nem víz, amiben megmerítkezni és amin járni egyazon tánc testvérmozdulatai. Az emberhez méltó élet már nem adottság, amiből esetleg – a hübrisz felé – ki lehet zuhanni, hanem csak kevesek által megpillantható horizont, ellenséges vidék őrizte célvonal, ameddig el kell magam harcolni. Ha sikerül, megvilágosodik előttem, hogy valójában e célsáv őrzi, teszi zárójelbe a tájat, amin végigküzdöttem életem. Ha nem sikerül, életem olyan lesz, mint a léggömbbe zárt légyé: az idő így is elmúlik, de nem telik.
    Minden amellett szól, hogy ne sikerüljön. Hogy a fogyasztói társadalomnak nevezett káosz zaja elnyomja az egyetlen hívás hangját, hogy a létterem falául állított képek elhomályosítsák az egyetlen belső képet. E hang és kép azonos. 1+1=1. Mondhatjuk entelekheiának, szubsztanciának, létnek, önmegvalósításnak, megvilágosodásnak, centrumnak, logosznak, Taónak, rendnek. Ezer neve van. Mondhatjuk egész-ségnek is.
    Az immunitás az egészséges szervezet azon képessége, mellyel ellenáll a kívülről jövő támadásnak. Az Immun Csoportot érdekli a világ, de annak támadásai ellen különböző anyagokat termel. Ezek az anyagok művek: olyan írások, amelyek – ha gyakran nem is explicit módon – az emberhez méltó élet visszatértét remélik, s amelyek a múlt, a hagyomány, a metafizika kérdésszálain kapcsolódva tehetik kérdésessé mindazt, amire rákérdezni rég elfejtettünk, s amire kérdezni az egész-ség alapja.
    A passzív immunizálás során a beteg félrevonul, és az anyagot beadja magának. Ez az elefántcsonttorony. Az aktív immunizálás során a beteg szervezet megkapja a kórokozót, megmerül léte kudarcában, de azonnal termelni kezd. Ez az Immun Csoport. A kiválasztott anyag más szervezetekbe oltva azokat passzív módon immunizálhatja. Ezt a tényt nevezzük reménynek."

Végh Attila

http://www.napkut.hu/naput_2001/2001_07/017.html

Még egy anyag ugyanebből a számból (a Napút egyébként megtalálható a Napkút kiadó honlapján, www.napkut.hu):

Rózsássy Barbara
Ami vágy volt

Ami vágy volt, csak kín ma már.
Bennem az idő újraépül.
– Toronyba záró önmagát
hogy élné túl, aki szédül?

Árad a holnap: új meder
– vállamra kötné a szárnyam.
Tártkapu-égig úgy emel:
napban ígér arany-ágyat.

Börtön a kétség, zárkafal;
vizedbe keverve méreg
– remény, ahogy húsodba mar:
lassú halálban az élet.

Őzszemű hajnal, áhitat?
Szív, ami újradobogna?
– Rá, aki húzna rácsokat,
lesz csak a félelem foglya.

Mégis a nyíló szenvedély,
újravirágzik a hozzád;
mély lehetetlen tengerén
semmibe süllyed a fogság.

Isten, te engem így szeress,
ha már ágyamba fogadlak.
Lángölű tegnap: testben a test
– túlélőt, tarts meg magadnak.

Lelőhely: http://www.napkut.hu/naput_2001/2001_07/024.html

A Napút folyóirat első Immun-melléklete megtekinthető:
http://www.napkut.hu/naput_2001/2001_07/tartalom.html

A második Immun melléklet, 2002. áprilisában:
http://www.napkut.hu/naput_2002/2002_03/tartalom.html

Száguld egy ismeretlen arc

padre — Fri, 16 Nov 2007 07:26:00 +0000

Szomorú, elkedvetlenítő hallgatás övezte legutóbbi (utóbbi előtti) bejegyzésem; mindegy, ez is tapasztalat, nincs tehát közigény sem a józan fogyasztás, sem a lovas közlekedés tárgyában – vélhettem volna, már csak ilyen ez a kor, igazán fontos kérdésekre siket. Egyetlen értékelhető visszajelzés jutott el hozzám, az is szóbeli és így csak fél pontot ér, sőt, ironikus és gúnyos: ezek szerint részegen akarsz vágtázni a városban föl-le, jegyezte meg e megjegyzés mondója, na szép!

Így félreismerni engem! De az ötlet nem rossz. Megvalósítani nem fogom, de milyen remek karakter…! Z.-nek nevezem el, aktív környezetvédő, természetesen nyilas jegy, erős önérvényesítő hajlammal és kreativitással, de kevés önérvényesítő képsességgel (magába forduló, nehezen kommunikáló személyiség), sok felgyűlt feszültség, sérelmek is. Vágtázik éjjel a nagykörúton, ilyenkor megváltottnak érzi magát. Száguld a lóháton az arca (kamera: az arcot látjuk), haja persze lobog (ha meg kopasz, hát kopasz!)

Mennyi feszültség torlódik föl egy ismeretlen arcban, melyet valami miatt fontosnak tekintünk! Lehet ez egy kiemelt kép, melyhez valami miatt személyes viszonyt alakítunk ki… és átengedjük egészen a képzeletnek, fölruházzuk olyan vonásokkal, melyek csak asszociációinkban élnek, történetekkel, melyek egy elképzelt pont körül mozognak. Vonzások és vonzódások, elképzelt viszonyok, el nem hangzott beszélgetések – minél élesebben él benned a kép, annál gazdagabban öltözteted föl a rá ruházott sorsot, de ettől el is távolodik.. és ha valami véletlen vagy szeszély, találkozás, fordulat meg nem töri a képzelet ívét, hamarosan lábra kap és elhagy. Bizonyos írók, nagy kerakterteremtők számára bizonyára semmii sem vonzóbb, mint az elképzelt lény ilyen fölöltöztetése. Dosztojevszkij, persze, a nagy példa, ki más. Tegyük fel, hogy csak A félkegyelmű alakjaiból ki lehet gazdálkodni az európai civilizácót – hajlok erre a feltételezésre -, de akkor innen már egész bukásunk forgatókönyve kigazdálkodható, az elhajlások és torzulások azon esetei (akikkel a villamoson vagy napilapok címlapján találkozunk, tehát: a társadalomban élő ember; akik több-kevesebb befolyással sorsunkat irányítják, úgymond), és a forgatókönyv minden mozzanat is, az értékkülönbségek eltörlése, a választás, a döntés ellehetetlenülése, végül a beszéd teljes átengedése – a nyelvnek, a szabályoknak, a mechanizmusoknak, a szókészletnek… Ez az egész kis mellérendelő apokalipszis.

Ez az utóbbi pont: teóriám, majd kifejtem. Egyébknt tegnap este kb. fél tizenegy és tizenegy közt a szatmári verbunk hangjaira figyelve azt határoztam el, hogy új irányt indítok ezen a blogon, szabad asszociációk lesz a címe, és közreadom elvontabb vázlataimat, régi előadásokhoz készült jegyzeteimet – hogy a továbbgondolkodást ösztönözzem (magamat mindenképpen!); azon hordalékot, mely termelődik, nem is mellékes, de amit máshol nem publikálok. Első körben várható néhány, az Immun csoporttal kakpcsolatos dokumentum is.