Viszonylag nehéz objektíven vélekedni a szürke és fekete gazdaságról. Ez ugyanis mint nyilvánvaló negatívum jelenik meg a hivatalos közleményekben; és valóban, nem tűnik tisztességesnek, hogy a közterhek viselése alól egyesek kihúzzák magukat.

Másfelől: nehéz meghúzni a határt az illegális munkavégzés és – a társadalomban mind jelentősebb szerepet betöltő – alternatív életformák közt. Ezeknek ugyanis nagyobb arányban kísérője az intézményes társadalom szempontjából gyanúsnak ítélt besorolhatatlanság. Az amatőr helyi szolgáltatók (a valamihez jobban értő szomszéd, aki átjön megszerelni a gépet, vagy segít behordani a tüzelőt), az előállítás módját, de minőségét tekintve nem szükségképpen amatőr  kézműves- és termelőmunka (a helyi fazekas vagy asztalos, a néhány kaptárral gazdálkodó méhész, a biokertjének feleslegét értékesítő termelő), vagy a családi munkában végzett tevékenység (a kaláka- és családi segítőmunka, vagy akár maga a családi munkamegosztásban végzett munka, a gyereknevelés stb.) elszivárog a munkát “legalizálni” próbáló szűrők rései közt, kiváltképp, amikor nem kíséri kifejezett pénzforgalom.

A “legális” fogalmáról döntő intézményes társadalom szempontjából szinte alapvetőnek tűnik, hogy lehetőleg ne is nagyon engedje értelmezni (az akár terméket,  akár munkát takaró) csere fogalmát; holott a csere jelentősége az alternatív ökonómia szempontjából alapvető.

Mi az ökonómia? A szó jelentése az idegen kifejezések szótára szerint: gazdaság; gazdálkodás, takarékosság. Jelenleg úgy tűnik, hogy a fogalom csaknem minden termelési ág perifériáján megjelenik az ökonómia fogalma a vadászattól a bodzatermelésen át a parafadugógyártásig, leginkább a maradékok legjobb hasznosításának szinonímájaként. De a fogalom kiszorult az életvitelről való gondolkodás centrumából; pedig az a sejtésem, hogy akkor is nehéz megkerülne az alternatív ökonómia fogalmát, amikor olyan kínos kérdésekről beszélünk, mint a szürke vagy fekete gazdaság.