Amikor történelmi képződményeket vizsgálunk, a legnagyobb problémát az okozza, hogy egyes jelenségeket (ezeket nevezzük mondjuk „adatoknak”) milyen formában alakítsunk tudatunkban tényekké az értelmezés során (ld. Erről bővebben Hyden White: A történelem terhe). Olyan ez, mint amikor a régész néhány, eredetileg kör alakban elhelyezkedő karó lenyomatát találja meg az ásatás során, a kör közepén tűzhely nyomaival. Az állattartással, földműveléssel, harcászattal, kézművességgel rendelkező sztyeppei kultúra „működését” e néhány lenyomatból kell rekonstruálnia. (László Gyula példája.) Milyen nyomot hagy a szóbeli kultúra (énekek, vallási és jogi hagyományok, a kultúra működtetésével kapcsolatos „know how”) a talajon??? Vagy akár a gazdag öltözék-, textil és ötvösművesség? A történeti szempillantás ezért szükségképpen feltevésekkel dolgozik, és ennek mindvégig tudatában kell maradjon. De a feltevésekről sem mondhat le, ez megint aránytévesztés volna. És a történeti szemlélet dolga éppen az arányok latolgatása.