Ha mélyen magamba nézek: öröm, hogy használhatom végre az egyes szám első személyt. Hiszen ez már-már betegség, ártalom: mindig valakiről, hősről, antihősről írni. Ha még mélyebbre, akkor nem is ezzel kellett volna kezdenem. Hanem két idézettel: „Ti adjatok nekik enni” (Lukács 9, 13) és: „Van itt egy fiú, öt árpakennyérrel és két hallal” (János 5,7).

Milyen furcsa egybeesések kellettek, hogy megrendítsen Kamarás István Jézus-projektuma, ez a fiktív szociográfia köntösbe öltöztetett hithelyzet-analízis. (Olvasd el, izgalmas lesz, nemrég jelent meg.) Pedig logikus, hogy a Csodálatos kenyérszaporítás néven ismert újszövetségi történetnek legyen olyan értelmezése is, mely szerint – nagyon egyszerűen – a Genezáreti tó partján „szociálpszichológiai csoda” történt: Jézus úgy tudott hatni az emberekre, az őt hallgató tömegre, hogy amikor az apostolok megnyitották az elemózsiás iszákot, mindenki megoldotta a magáét, vagyis adtak egymásnak ételt.

Egy lehetséges értelmezés, magamra vettem, persze. Ha nem éppen a közös felelősségről írnék „majd” (befejezett jövő idő), a szociáldemokrata alakját idézve, a szokásos szombati cikkben! Hiszen, mi más lenne a szociális demokrácia lényege, mint a részt-vét, a részt-vállalás: a példázat szerint a közösségi lakomában, egyébként pedig: itt és most.

Hogy ennek a napnak is legyen valami kézzel fogható hozadéka, elindítom ezeket a kis napi jegyzeteket itt a pragaitamas.blog.hu-n. Nem ígérem, hogy mindennap írni fogok, de azt igen, hogy törekedni fogok rá. (Ti is írhattok!) Arra kérlek, hogy ha belenéztek, és véleményetek van, ne e-mailben, hanem itt kommentáljátok, hogy a véleményeket is mindenki lássa. Hogy ezzel is részt (v)együnk egymásban.