A szimfónia négy tételből álló zenemű. Weöres, kísérletezvén a formákkal, előveszi ezt is: először A teremtés dícséretében. Az Első szimfónia négy tételből áll, alcíme: Négy évszak (hogy úgy mondjam, logikus megoldás: miből van négy, hát persze hogy évszakokból….) Mind a négy tétel remekmű, mégis a harmadik az, amelyik leginkább megfog. (Érdekes lenne felmérni egyszer, vajon mivel hat ez vagy az a költemény – de ez a felmérés valószínűleg annyira partalan lenne, annyi lenne az érv és az ok, hogy végül nem vezetne sehova.) Nem egészében fog meg, és most éppen ez számomra az érdekes. Hanem soraival, melyek közül nem is mindegyik tetszik. Sőt, tulajdonképpen egy-két sora tetszik igazán. Például: "A fákon piros láz van." Ez a kép, a piros levél és a lázas beteg kipirult arcának igézetével, megfog. És a folytatás is. "Lányok sírnak a házban. / Hol a szádról a festék? / kékre csípik az esték." A kék színben szintén ellentmondás feszül: természetellenességét éppen a mesterséges festék hivatott ellensúlyozni… Valószínű, hogy a fő mondandónak vélhető, ám legmotiválatlanabb tartalmat (a "lányok sírnak a házban" tételt) éppen ezek a logikai "következetlenségek" teszik erőssé.

Intenzíven buggyan föl a kérdés: miért. Miért sírnak, miért lázas, miért fázik. Ez az a hiány, amit értékelek; a versben lehetséges az okság fölfüggesztése. Weöres: nagymester, mesterien bánik az elhallgatással.