A víz alatti város

Ezen a blogoldalon, a Még inkább rovatban az Arnold Sobriewicz szöveghagyaték második jelentős dokumentumát, a Még inkább – Arnold Sobriewicz újabb útja tamburán, trapézon és Trabanton című életkalauzt adom a „nagyra becsült” rendelkezésére. Mint előző munkámban, mely Arnold Sobriewicz első inka kutatóútját (1991-92) dolgozta fel, és amely Inka utazás, vagyis Arnold Sobriewicz gentleman úti breviáriuma címen jelent meg az ezredfordulón, éppen aznap, amelyen a korrigált inka naptár alapján a világ végét vártuk – hiába, persze, tudjuk ma már, hiszen a világvége kétséget kizáró bizonyossággal 2012. július 2-án, délután öt óra hét perckor következik be – szóval mindazok számára, akik Sobriewicz breviáriumát ismerik és annak Előszavát gondosan tanulmányozták (amint éveim száma elpereg, mint a homok a Coricacancha templom kőtégláinak rései közt, mind kevésbé bízom ebben!), szóval a fehér hollóval alig vetekvő számú gondos olvasó emlékezni fog, hogy a Sobriewicz hagyaték első dokumentumaihoz mennyire misztikus, rejtélyes körülmények között jutottam. Ám figyelmemet már ekkor felkeltette az inka archaikus rítusaival foglalkozó tudós egyedülálló módszertana, melyet azóta is, több tanulmányomban, „a tapasztalatban való megmerítkezésként” említek. Találó, nem? Nyomozásom eredményeként, melyet e kortárs géniusz közvetlen környezetében folytattam, további dokumentumok kerültek birtokomba. Arnold Sobriewicz első inka kutatóútját e dokumentumok alapján kíséreltem meg rekonstruálni.

A Breviárium bennfentes körökben keltett némi rezonanciát, de csak akkorát, amennyit a lámaitató vályúba hajított kukoricaszem támaszthat; ennek hullámai érthető módon nem gyűrűztek a szélesebb nyilvánosságig. A kiadás közvetlen hozadéka viszont, hogy a Royal Academy, Arnold Sobriewicz hagyatékának kezelője – az inkakutatás nagy öregjének, Thornflowes úrnak személyes közbenjárására – engem bízott meg a tekintélyes szöveg- és tárgyi anyag gondozásával. Ugyancsak nagy segítségemre volt Kádár Gyula (Sobriewicz eredeti szövegeiben általában Jules vagy Gyula bácsiként szerepel), akiben nagyszerű embert és önzetlen személyiséget, mi több, egy igaz magyar embert ismertem meg, és akinek ez úton is szeretném kifejezni köszönetemet Arnold Sobriewiczre vonatkozó pótolhatatlan megjegyzéseiért.

A Breviárium tartalmaz hiányosságokat, sőt, ellentmondásokat is, ami például a Sobriewicz által vázolt időrendet illeti – ehhez mindaddig tartani próbáltam magam, amíg a terhét hordó láma hámjáról le nem szakad a poggyász hevederszíja. Ám egyetlen ténnyel hadd növeljem a közlés tekintélyét: komoly elemzők a két évvel ezelőtt megindult gazdasági válság előjelét és első mélyen szántó elemzését a Breviáriumban ismertetett, az archaikus eredetű kaktuszvirágjátékon alapuló névlicitben ismerik fel. De továbbmegyek. Arnold Sobriewicz, az ember és kutató, olyan példaképe lehet korunk szellemi válságba hanyatló emberének, mint más, nyugodabb koroknak az elmés Odüsszeusz, Attila, isten ostora, vagy Hunyadi Mátyás, az igazságos. Ám a nagy kengyelfutó nem az út porában, hanem a történetíró zsinórvetőjén születik, tartja a mondás, és ez elszánt, nyugalmat nem ismerő munkásságom mottója lehetne; aki ismer, jól tudja, hogy a pontos adatközlés érdekében akár az Andok csúcsait megmászom saját költségemen. Mért tagadjam: Arnold Sobriewicz kalandos életében az emberi nagyszerűség példáját látom, ezért takarom felravatalozott arcát a regény aranylemezével.

Ám erről ennyi: több, mint elég! Néhány technikai megjegyzés anyagomhoz. A könyvben, amelyet az olvasás hagyományos módját becsülő olvasó majd kezében tarthat, és amely, mint arról lapforgatással a remélt megjelenés után majd könnyen meggyőződhetünk, a Még inkább – Arnold Sobriewicz második útja tamburán, trapézon és Trabanton címet viseli, Arnold Sobriewicz második inka útját (1993-94) dolgozom fel. Az Inka utazás című kötetben alkalmazottal megegyező módon a regényíró mondatait, melyek csomóírásként fonják át-meg át a valóságot, meg-megszakítják az Arnold Sobriewicz hagyaték kiadásra szánt szövegeinek, illetve egyéb

dokumentumainak közlése,

valamint Sobriewicz

kézzel írt jegyzeteinek betűhív közlése,

amennyiben úgy ítéltem meg, hogy a jegyzet támogat a rendkívül feszes szerkezetű regény epizódjainak kidomborításában – ám ezeket a dőlt betűs jegyzeteket ne stilisztikai értékeik miatt kívánjuk becsülni. Újdonság viszont, hogy egyes, nehezen érthető, magyarázatra szoruló vagy bővebb kifejtést érdemlő kifejezéshez lábjegyzetet fűzök. A jegyzetanyag lehetne bővebb, sokrétűbb, szerte kalandozóbb; ám anyagomat le kellett zárnom időben, világvége előtt. Ha túl magasra kötjük a szíjat, lógni fognak a rúdon a naptáncosok, ahogy a mondás fogalmaz. Azon túl pedig: egy Előszó legyen rövid, mint a láma emlékezete.

Hogy olvasható? Válaszd a Rovatok közül a Még inkább lehetőséget, és kezdd el a legrégebbi bejegyzésnél, melynek címe: Aki dudás akar lenni. Kalandra fel!