Vékony, hajszálnyi fémdrótot vesz fel az ablakpárkányról, és az óra műanyag üvegén található buboréknyi lyukba illeszti.

A forgó kerekecske megakad.

Filozóp elégedetten folytatja kedvenc időtöltését, a szemlélődést. Kocsányon függő szemeit a ház üres függőfolyosójára függeszti. Félhangosan kimondja: csak akarat révén ismerheti meg önmagát az ember. Akarat forgatja a világ kerekét, akarat és következmény.

Filozóp visszatérhet kedvenc gondolataihoz. Hol tartottam? Az irodalom, a világ, és ez az egész?

Egyszerű szerkezet ez, állapítja meg Filozóp.

A tragédiáról most nem beszélünk. Az ilyen rituális dolgokat hagyjuk Arisztotelészre.

A tragédián túl viszont csak az akarat van: a kitűnni vágyás, ez az egy. Ez a lírának, a prózának is az anyja.

Filozóp tovább elmélkedik.

Persze, a klasszikus korban nincs se líra, se próza. Mért is lenne? Az alkalmazott műfajokat megengedem: ott a dal, a szónoki beszéd.

A lírát az elokvencia, a választékosság vágya hívta életre; a prózát pedig a nobilitás, a kitűnőség megörökítésének vágya.

Mindkét vágy hátterében az akarat áll.

És ez a két jelenség szükségszerűen és elégséges módon magyarázza minden további műfaj létrejöttét.

Az elokvencia szüli a versformákat, a bonyolult nyelvi kifejezésmódot; a nobilitás pedig mindazt, amit Bahtyin a korai regényben megtalál: próbatétel, kaland, életrajz mind a nobilitás megmutatásának eszközei. Megtalálni a minél különösebb kitűnőséget: ebben áll a klasszikus prózatörténet.

És a posztmodern? Hézagot keres a próza számára a történetmondás réseiben.

Filozóp elégedett. A lírának is, a prózának is annyi. Egyrészt mert kiveséztük, másrészt mert választékosságra többé nincs igény. A nobilitást rég elorozta a filmipar. Annak a sztárok a kitüntetettjei.

Mi lesz most?

Se nobilitás, se elokvencia.

Hát pihi.

A családfő, Konkáv (—magas, vékony kötésű, a raktári targoncán eltöltött évek következtében meggörnyedt gerincű, kehes benyomást keltő férfi, szája felett-körül harcsabajusszal, mindig a hetvenes években divatos, bő szárú farmerruhában, a tarkóján tetovált halálfej stb.—) a bontást egy kora tavaszi hétvégére időzítette.

A sufnit mért nem nevezzük köntörfalazás nélkül ólnak? Ól az, volt ól, levitézlett ól. Arról, hogy kecskék híján sufnivá vált, igazán nem az ól tehet.

- Hogy kapjuk le róla a cserepet?

Konkáv nem várt választ a kérdésre. Hozzá volt szokva, hogy kérdéseit és mondatait Konkáv Feri és Konkáv Tutyi, Konkáv szemefényei (—jellegzetes kamaszok, mindig suhogósban, a pénteki buli után mindig kialvatlanul és fülkarikákkal stb.—) némán és kifejezéstelen tekintettel hallgatják.

- Nem tudjuk lekapni a cserepet, hárman. Aztán meg bontani is kell.

Elhatározás született, hogy még át kell hívni Lesit és a Papát.

Konkáv tudta, hogy ez már kemény lesz. (— átlagosan tájékozott, széles látókörű, vidéken élő férfi, a létért való küzdelemben és a joghézagokba való alámerülésektől megacélozódva—) Már a kecsék miatt rászállt az APEH, de most még ez a kaláka is!

Konkáv szeretett veszélyesen élni.

„A kaláka nem minősíthető a munkavégzés a munkajog hatálya alá tartozónak, amennyiben ellenérték nem állapítható meg.”

Konkáv pontosan tudta, hogy az igazság az ő oldalán áll, de ez még nem szolgáltat alapot az elbizakodottságra. Előkészületek történtek, be lett készítve a pincébe a sör, gondoskodva lett, hogy legyen elég szerszám stb. Minden résztvevő örült, hogy az esemény megtöri a hétköznapok egyformaságát, Konkáv mama azért, mert jól fogyott a pogi, Tompi, Konkávék kislánya pedig ragyogó szemmel nézhetett maga elé.

„A minősítés során sok múlik azon, hogy a munkát végzők milyen benyomást keltenek az ellenőrökben. Ha jó hangulatban, baráti beszélgetés mellett ‘koccintgatva’ zajlik a munka és esetleg meg is vendégeli cimboráit a házigazda, akkor az ellenőrök természetesen elfogadják a szívességi munkavégzést. Ha azonban szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyt, utasítási jogot, barátok közt megengedhetetlen hangnemben zajló beszélgetéseket tapasztalnak, akkor nem fogadják el a kalákamunkát, és a foglalkoztatónak kell bizonyítania állítását.”

De mintha még a természet is összebeszélt volna. Kora hajnalban ónos eső esett, és 35-45 km/h erősségű volt a légmozgás, és a fagyzugokban, mélyebben fekvő területeken talaj menti fagy volt érzékelhető. Az eső reggel nyolc óra magasságában elállt, de a cserepek hidegek, nyirkosak maradtak; és kiderült, hogy Konkáv nem gondoskodott megfelelő számú védőkesztyűről.

(Most majd meg ez lesz a baj, meg a munkavédelmi ruha, gondolkodott félhangosan.)

- No igyunk is már egy jó sört, hogy bemelegedjünk.

A legjobbkor, mert a tulipánhagymák közül épp ekkor bukkant fel egy kisebbfajta Ellenőr. (—alacsony, kicsit kopaszodó férfi, eleinte turistának álcázza magát, a szolgálati terepjárót a sarkon túl, Kesziék háza előtt tette le —)

- Ilyenkor jó itt kint, a jó levegőn, a szabadban.

Kedélyeskedésre kedélyeskedés a válasz, biztos, ami biztos, Ellenőr is meg lett kínálva sörrel, de ez el lett utasítva (— szolgálati okból, de ez nem lett kimondva. Ne szólj szám, nem fáj fejem–) Konkáv is láthatta, hogy ellenőr nem rossz ember, de ez nem altathatja el az éberséget. Konkávék kínosan ügyeltek arra, hogy munkavégzés során örüljenek. Konkáv talán a kelleténél gyakrabban, feltűnően hangosan mondogatta, hogy „hű, de jól érzem magam”, és időnként megbökte Lesi havert és a Papát, hogy hasonló szellemben nyilatkozzanak. Időről időre elhangzott egy-egy „no, akkor koccintgassunk” is.

Komolyabb összezördülés nem is történt, talán csak ez az egy:

- Maga itten mennyiségi kérdés.

- Mi van? (— az ellenőr traktorgumin ül, amiből Tompi homokozója lett kialakítva, és figyeli, hogy eléggé szívélyesen, örömmel zajlik-e a szívességi munka stb. —)

- Ellenőr. Ellenőr az van annyi, mint kecskeszaron a légy. (— merev, egymásba mélyedő tekintetpár, mint amikor két fiatal bika öklelődzik egy magyar művészfilmben—)

Egyébként mindenki elégedett a nappal. Konkávék, mert le lett bontva a sufni. Lesi és Papa, mert elég sok volt a sör. Este mindenki ragyogó szemmel néz maga elé, de kiváltképpen Tompika és az Ellenőr.

Tompika a gyerekek titkos ösztönével érzi, végre együtt a család. Ellenőr pedig? Megneszelte (titkos üzenetet kapott a Felügyelettől stb.), hogy most meg még bevezetik az örömadót, és akkor már mindegy lesz ezeknek, örülnek-e, nem-e.

Ha már a költő karácsonyi verse topikot feltenni elmulasztottam (száncsengő, szeretetbéke, betlehemi királyok stb.:-) , akkor legalább két Khajjam álljon itt ma – egy régi kedvenc és egy új rácsodálkozás – kis önreklám, a harmadik az Inka utazás elején olvasható: lám, lám, már ott milyen fontos szerepet szántam neki, a mi Könyves Kálmánunk mellett, a Plutarkhoszt is idéző Párhuzamos életrajzok fejezetben  

Tehát ismét a jó Omar:

(17) Rozzant szeráj a Föld, és jajszavát

az éji szél süvölti rajta át;

vajon hány szultán nyitotta ki

és csukta már be korhadt ajtaját!

(30) Jöttem, mint elfutó hab, lenge lélek;

honnan? ki tudja! Tengve, lengve élek;

miért? ne kérdd! S mint könnyű szél a pusztán,

eltávozom, nem tudva: merre térek.

(Számozás és szöveg a Szabó Lőrinc fordításával, Szász Endre rajzaival kiadott Magyar Helikon kiadvány alapján.)