Reggel hivatalos papírjaim rendezgetése közben kiesett a lapok közül egy papírcetli, rajta a következő idézettel – mintha csak a korábban említett torony három emelete kiáltott volna felém, hogy fölismerjem őket:

“Adassék nekem annyi lelkierő, hogy mindazt elfogadjam,amin változtatni nem tudok,
és bátorság ahhoz,hogy mindazt megváltoztassam,
amire képesvagyok,
és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük.”

(Friedrich Oetinger)

Valóban érdemes néha elvonulni, és magunkba nézni – gyakorta teszem -, előszedve a korábbi tapasztalatokat, ötleteket, amik segítségünkre lehetnek a jelenben, illetve ha új perspektívák nyílnak meg előttünk, és/vagy döntésre kényszerülünk. (Ez paradoxon ugyan, mert az ember minden pillanatban döntés elé van állítva, hiszen így irányítja sorsát.)

A torony (a kezdetektől fogva) az eget és a földet összekötő szimbólum, fejlődésünk (átvitten minden fejlődés) tere, melyben szabadon mozoghatunk. A tempónkat és irányunkat magunk meghatározva, ahogy kedvünk tartja. – Milyen kár, hogy az emberek többsége nincs tudatában saját tornyának, vagy éppen föl sem ismeri annak helyiségeit!!!
A kápolna (templom) az a hely, ahol a hit erősödhet, hiszen hogyan lehetne bármit megtenni, ha nem hinnénk benne, hogy sikerül? Szerintem minden cselekedet alapja ez kell hogy legyen! (Lásd Biblia és sziklára épült ház példázata; sajnos a pontos helyet nem tudom idézni.)
A ruházat mindig a lelkiállapot kifejeződése – ruhám színeit reggel hangulatomhoz veszem, vagy azért, mert passzol, vagy azért, hogy megváltoztassam lelkiállapotom. Pl. mennyire kellemes érzés egy borongós, esős őszi napon sárgában kávézni a pilisbeli teraszon!-.
És mivel – jó esetben – különféle dolgokat különféle lelkiállapotban teszünk, még mi döntünk, melyiket választjuk. Igenis fontos a pozitív hozzáállás! – Elcsépelik e gondolatot, sokat beszélnek róla, tele van vele a média, ugyanakkor kevesen élik meg.
Érdekes tény, hogy a korai kultúrákban hittek benne: az öltözet megváltoztatásával maguk is megváltozhatnak. Milyen megdöbbentő: átvitten ez a gondolat visszatér: sugározzál pozitívan és megszeretnek az emberek.
Ez fegyver, mely felhasználható a társadalom épülésére (belső elégedettségünk fokozására, és társas kapcsolataink javítására), de gazdasági célokra is (lásd multi cégek beetetései a médián és ügynökeiken keresztül).
A könyvek (szintén ősidők óta) a bölcsesség szimbólumai, így a könyvesház – számomra – a belső bölcsességé, ami megfigyelésinknek, főleg a felhalmozott élettapasztalatnak, ráérzéseinknek, valamint ezek tudatos kezelésének köszönhető.

Csodásan irányította rá a figyelmem néhány fontos életvezetési „szabályra” (szabály alatt itt olyan belső körvonalakat értek, melyek nem korlátok, hanem segítőeszközök sorsunk boldogabbá tételéhez).
Vonuljunk vissza időnként és gyűjtsünk erőt, fordítsunk időt saját előrehaladásunk/lelki fejlődésünk ismeretére, minden szinten: ami a dolgokba vetett hitünket illeti, ami a testi- és lelkiállapotunkat illeti, és ami a bölcs, élettapasztalatból származó gondolatokat illeti, melyek lehetnek sajátok vagy másoké.
És itt gyakorlatilag eljutunk vissza az ősi bölcsességhez, hogy legyen egyaránt fontos a test-szellem-lélek, és igyekezzünk megtartani az arany középutat.

S ha visszavonulunk „kuckónkba”, onnét tudatosan, bölcsen és kiegyensúlyozottan tudjuk irányítani életünknek minden területét. És igen, itt nem a magány a lényeg, hanem az, hogy „jóban legyünk” lelkünknek azzal a magjával, amelyhez csak nekünk van bejárásunk, csak mi vagyunk benne otthon,és ez az, amit nem vehet el tőlünk semmi és senki, és ami mindig ott lesz, bármi történjék is.

Hogyan stabilizálhatjuk életvezetésünket? Szerintem csak úgy, ha megismerjük tornyunk és otthonosan közlekedünk benne! Még ha szívesebben is hivatkoznánk arra, hogy e rohanó világban nincs időnk ezzel foglalkozni. Mert a torony áll, ha ismerjük, ha nem.