Kert tavasszal: fűszeres este.
A csillagok alatt valami suhog.
Lépj az ablakhoz, megláthatod:
Varrják a selymet az asszonyok.

Barna lánynak bársony hajába
Fátyol is kerül, ezüsttel szövött,
Ám didereg ő, mert hallja, hogy zizegve
—fonják a szálat a csend mögött.

Kettő volt párja, de csak egy a mátka.
Most már eldőlt, mit tegyen?
-Titkunkat itten kedves barátom,
Szívembe zárom, úgy legyen.

Zizzen a szál, készül a fonál.
Forog orsó s perc pereg:
Eljött az este, itt van a nap,
Forró a sóvár, s vacogva remeg.

A búcsú, ha végleges, örökre szól,
Hisz erről szól—a bizalom; mégis
-A virágot attól, bár hűségem ide köt:
Utoljára még elfogadom.

Tavaszi kékben a lég még hűvös,
A zárt ablakon csak a hold festhet át,
S már nem-lányszobában bódultan szendereg
A virágcsokor—s a mátkapár.

Zizzen a szál, ahogy készül a fonál,
Forog az orsó, csattan a vas:
Kicsi szobában álomba ringatnak
Örök illatukkal a liliomok.

Oszlik a pára, s e szürke hajnalon
Egy páva éles hangja rikolt,
Ám ők szirom-fehéren, lélegzet nélkül
Álmodnak édes illatot.