dr. Bagó Tünde összes bejegyzése

1974-ben született, történelemtanár és művelődésszervező, valamint jogász végzettségű. Munkája mellett tíz évig dolgozott helyi újságnál főszerkesztőként, kilenc éve blogot ír, s három éve írt egy útikönyvet a Boden-tóról, amely élménykönyv fotókkal, de útikönyvként is megállja a helyét. Pár éve ír novellákat, s egy regényen dolgozik. Írói tanfolyamokat végez, jelenleg Krisz Nádasi írói iskolájában. Blogja: https://eletsoja.blog.hu/

A kendő

 

Günter barna foltos keze megállt az ódon kilincsen, felpillantott a csigalépcsőn, ahol a lámpa fénye ütemesen le-fel futott. Működik, nyugtázta, s kilépett az esti szürkületbe. A nap már lebukott a tenger alá, de foltjait még nem rántotta magával a mélybe. Günter gyermekkorában elhitte a nagyapja történeteit a nagy víz mélyén lakó napfaló szörnyről, aki minden este magával rántja a mélybe a nappali világosságról és melegről gondoskodó fényes istennőt. Úgy képzelte akkoriban, hogy a nap ezekben az esti küzdelmekben kiszakít önmagából néhány darabot, amelyet jelként hagy hátra az égen, hogy testvéreinek, a holdnak és a csillagoknak üzenjen. A kendő bővebben…

A zöld Cadillac

 

– Meg kell akadályoznod, Andrej, azért küldtelek oda. Tudod, hogy ezek az ezredesek milyen forrófejűek.

– Tudom, Mihail, megteszem, ami tőlem telik.

 

A berlini Alexanderplatz kövei nedvesen csillogtak a reggeli takarítástól. Két utcaseprőn kívül, akik a kukákat ürítették az orosz Kamaz platójára, senki nem járt arra. Minden csöndben pihent, békésen, az előző napi tüntetésnek már nyoma sem volt. Andrej hajnalban beszélt telefonon Gorbacsovval, mindketten korán kelők voltak, és reformpártiak. Húsz éve találkoztak először Vlagyivosztokban, azóta barátok, s elvtársak a szó újszovjet értelmében. A zöld Cadillac bővebben…

A kolomp

 

Tobias hallgatta a kolomp egyenetlen hangját. Minden évben másnak hallotta, talán ahogy egyre idősebb lett. A kolomp vagy ő. Még az apjától örökölte, az apja előtt pedig már nyolc generáció használta ezt a hajlított lemez kolompot a legkedvesebb tehene nyakában. Cerise és Tobias a falujuk melletti réten bandukoltak. A fű még harmatos volt, a férfi kemény bakancsa sötét színre váltott a nedves fű érintésétől. Cerise nem szerette a nedves füvet, így nem kellett noszogatni, a tehén megállás nélkül követte gazdáját. Egy-egy méh tudta csak kimozdítani az egyenletes lépésekből, ilyenkor lendített egyet a farkával, megrázta a fejét és lépdelt tovább. Tobiasnak már csak ő maradt. A kolomp bővebben…

A szabadság illata

Minden azzal kezdődött, hogy rossz időben kézbesítették az útleveledet, amelyet a leendő apósod, aki akkor még nem is sejtette, hogy az apósod lesz, rögtön elvitt a rendőrségre, ahol a csodával határos módon éppen az a barátod vette át a Magyar Népköztársaság címerével ellátott okmányodat, aki korábban meggyőzte feletteseit, hogy ha valakit, akkor téged bizony kiengedhetnek síelni Ausztriába, mert te biztosan visszatérsz, hiszen itt a feleséged és a gyermeked, akik visszavárnak és fogalmuk sincs arról, hogy neked már más jelenti az otthon melegét, aki szintén síelni megy, de erről majd elfelejti értesíteni a rokonait, a munkahelyét, a barátait s mindazokat, akik megakadályozhatják, hogy azért a szerelemért, amit te jelentesz neki, feladjon hazát és életet, mert te is tudod, hogy fel kell adni, hiszen a barátod gondoskodik arról, hogy az okirat végre jogos tulajdonosához kerüljön, és elindulhassatok arra az útra, amely az egész életeteket megváltoztathatja, s amely korántsem lesz olyan könnyű, mint ahogy ígérték nektek, hiszen az útlevél még kevés, ott a vízumkérés, ahol elromlik a gép, amely a szabadság illatát gyártja, és te másodszor is úgy érzed, hogy szülőhazád visszatart, nem enged el, holott Pirike a belügyben folyamatosan nyugtatgat, hogy ez mindennapos és ne aggódj, kinyomja az magából hamarosan azt a papírt, csak aludni kell rá egyet, s ti így tesztek, alszotok, ott, ahol ezrek harcoltak a magyar szabadságért, a Duna partján, egy barátod art deco kanapéján, amelyet a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetése mellé kapott négyezer forintból vásárolt, s amelyen nem ti lesztek az első barátok, akik a szabadság illatával átitatott papírt várva, álomra hajtjátok a fejeteket, mialatt Pirike a belügyben ráolvas a gépre, hogy te és új otthonod tüzének őrzője végre felcsatolhassátok a sílécet és elsuhanhassatok addigi életetek mellett úgy, mintha az meg sem történt volna, mintha az csak egy rossz álom lett volna, amely egy szöges kerítés mögött maradhat, ha végre a gép kiadja magából azt az iratot, mert kiadja, mire a kis kotyogós lefőzi a reggeli kávét, addigra már Pirike mosolygós arccal közli veled, hogy íme, ez itt a te, azaz a ti vízumotok, menjetek isten hírével, de gyorsan induljatok, mert olvad a hó az Alpokban, s ki tudja, hogy hány óráig engedik még oda a turistákat, mielőtt bezáródna ez a sportolási lehetőség is az olyanoknak, mint ti, akik bizony fiatalok vagytok, lelkesek, de korántsem szabadok, függetlenek, hanem bizony ezer szállal kötődtök a Magyar Népköztársasághoz, amelynek földjén születtetek, amelynek nyelvét beszélitek, de ereitekben nemcsak a magyar vér csörgedezik, szívetekben és lelketekben egy másik nép szokásait, történelmét és gondolkodását is hordozzátok, de ettől a néptől vasból készült falak választanak el, s ha nem értek időben a kapuhoz, akkor az talán örökre bezáródik majd előttetek, ezért padlóig nyomod a Lada pedálját az M1-esen, csörög, kattog, püffög, de repít titeket a Dunántúli-dombságon át a Kisalföldig, ahol már érzitek a szabadság illatát, de még nem meritek belélegezni, mert a kapu előtt a legdurvább szürke posztóból varrt zubbonyban ott áll még Kovács százados és mindenhatóként dönti el, hogy felemeli-e a sorompót a Lada előtt, s ezzel elenged titeket a másik néphez, amely már készülődik a fogadásotokra, hiszen szóltál nekik, hogy jöttök, hogy várjanak, mert te már akkor is hittél abban, hogy amit Pirike kinyomtatott, azt Kovács százados nem kérdőjelezheti meg, és valóban nem tette, hanem nyöszörögve, csikorogva megtekerte a kart, hitt nektek és Pirikének, és felnyitotta a sorompót neked, új asszonyodnak és a piros Ladának, amely nagy sóhajok közepette nekiveselkedett a nyugati világnak, de te még egyszer a visszapillantóból visszanézel, s azt látod, hogy Kovács százados telefonnal a kezében idegesen artikulál a fülkében, de mindegy is, mert a Lada már a szabadság földjén jár veletek, száguld az új életetekbe alig pár hónappal azelőtt, hogy Kovács századost nyugdíjba küldik, mert többé már nem kell sorompó, Pirikét leszázalékolják, mert a vízumkészítő gép pincébe cipelése közben gerincsérvet kap, a rendőr barátod főkapitány lesz az új rendőrségen, amelynek tetején már nem a szocialista címer díszeleg, s leendő apósod megbocsájtja, hogy elvitted a lányát a piros Ladával síelni.

 

A szerző további szövegei a blogján olvashatók.

A borítókép forrása: Link.

A reptéren

 

– Foglalkozása?

– Herc… ööö, heringvadász.

– Hol?

– Skóciában.

A kopasz határőr kinézett a fekete keretes szemüvege fölött a vele szemben ülő vörösesszőke fiatalemberre. Az az érzése volt, hogy ismeri valahonnan, de ez megszokott volt az ő szakmájában. Ezreket látott naponta, s már régen rájött, hogy minden nap van vagy száz olyan utas, akit mintha már látott volna korábban. A reptéren bővebben…