Kovács Kinga Tünde összes bejegyzése

Született 1992. 01. 25.-én, Nagyenyeden. "Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek." (Ottlik Géza: Iskola a határon)

Nichita Stănescu költeményei

NOCTURNA

Mi történhetett
azzal az óriási ábrázattal,
amely a földet megérintve
a fákat hagyta hátra
sebhelynek,
a rókákat és nyulakat könnycseppnek
s az csillagos ég keserűségét
Hohó,
mi történhetett
végtére is azzal az óriási ábrázattal!

 

GONDOLAT

Szív,
légy oly egyszerű, mint a halál!
Az egyszerű dolgokat nem lehet bizonyítani,
és annyi itt a halott…

 

VERS

Mondd, ha egyszer elkapnálak,
és megcsókolnám talpadat,
ugye utána sántikálnál egy picit,
attól félve, hogy szétzúzod a csókom?

 

 Kovács Kinga Tünde

 

 

Hopp, karéjba, legények!

Melyik erdélyi falura jellemző, hogy, „aki iszik, táncal” és annak van bicskája „aki székely, vagy aki jár ótni” (rózsát)? Hát Magyarlapádra. Idén július 13-a és 20-a között rendezték meg itt a XVII. Maros-Kisküküllőmenti Népzene-Néptánctábort. 150-200 résztvevő volt, leginkább 15 és 25 év közötti fiatalok, de népes volt a hangos gyermeksereg is. A szombati gálán derült ki, hogy néhány hetes táborlakó is volt.

A tánctábor már a kezdetektől felvállalt egy kapcsolatépítő szerepet is. A környékbéli településkről érkeztek az eddigi években néptánccsoportok, minden település tánccsoportja egy napig betekintést nyerhetett a tánctáborban zajló munkába. Idén sajnos ez elmaradt, viszont érkeztek székelyföldi és magyarországi tánccsoportok.  Nem csak magyar ajkú vendég volt, hiszen fordult itt meg angliai, amerikai, svájci és németországi vendég is. Többen voltak, mint tavaly, messze ment a tábor híre, a szervezők szerint azért, mert nagyobb volt a rendezvény reklámja, igyekeztek a különféle kommunikációs csatornákat maximálisan kihasználni. Valószínűleg az is ismertebbé tette Magyarlapádot, hogy az előző tábor óta, 2013. október 25-én a magyarlapádiak a Polgárok házának vendégei voltak, ahol bárki szabadon belekóstolhatott a falu hagyományaiba, néprajzába, kultúrájába. Ugyanakkor a falu népzene együttese a Kívánságkosár adásában is fellépett, a meghívottak a Parlamentet is meglátogatták. Továbbá az is növelte a falu népszerűségét, hogy dr. Bárth János  néprajzkutató, a Szegedi Egyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének oktatója diákjaival megfigyeléseket végzett a községben. A faluról egy kétnyelvű monográfia is megjelent.

A szervezők a támogatók segítségével új dolgokat is belevittek a tábor programjába. A Pirospántlikás Zenekar idén pontozó versenyt tűzött ki Hopp, karéjba, legények! címen. A verseny érdekessége abban állt, hogy a lányok szavazatai döntötték el azt, hogy a saját csoportjukban (gyerek, kezdő, haladó) ki a három legtehetségesebb legény. Azt lehetett megállapítani, hogy a lányok értékelték a legények magabiztosságát, bátorságát is, aki egyedül is ki mert állni, az volt az igazán betyár legény.

A tábor egyik nagy előnye az, hogy a vendégek együtt tanulnak, este pedig együtt mulatnak a helybéliekkel, így közvetlen kapcsolatba kerülnek velük, elleshetik és egyben megértheti a lapádi népi kultúra fortélyait. Idén helytörténeti előadásokat is tartottak. A gyerekek (többek között) honfoglalás kori sírok helyét nézhették meg, a templomot, amely kazettás mennyezetéről híres, illetve Magyarlapádhoz és környékéhez kapcsolódó mondákat tanultak meg. A tudományos légkört kissé oldotta a borkóstoló, illetve a lapádi fiatalok plakátra írt szellemes ismertetője a faluról, illetve helyi szófordulatok, kifejezések, szállóigék. Itt olvashattuk például, hogy „Lapádon a forint, s az euró nem ér egy lejt se”. A táborlakók külön plakátra feljegyezhették az ízlelt lapádi borral kapcsolatos benyomásokat, illetve egy másikra a kedvenc lapádi népdaluk címét. Eddig sikerült 200-300 népdalt összegyűjteni, így az idei táborban a népdaloktatás hangsúlyos szerepet kapott. Született az az ötlet, hogy ezeket a népdalokat szöveges formában, CD-re rögzített hangvétellel együtt dobják piacra, de pénzhiány miatt ez az ötlet meghíúsult.

Mivel sikerült támogatókat szerezni, nem csupán népzenét, néptáncot oktattak, hanem, az előző évekhez mérten sokkal nagyobb lendülettel folyt a hangszeroktatás (már itt is két csoportra oszlottak: kezdők és haladók csoportjára), illetve számos kézműves fogalakozás zajlott. Ugyanazokból a hozzávalókból korosztálytól függően különböző dolgokat lehetett mesterkélni. Volt például gyöngyfűzés, tányérfestés, agyagozás, gipsz keret öntés és festés, de igazi szövőszéket is láthattak a résztvevők.

A gálaműsoron nem csupán a magyarlapádi népi kultúra került bemutatásra, hanem ízelítőt kaphattunk a szentbenedeki és szászcsávási táncrendből, illetve egy vendégelőadást láthattunk a kalocsai táncokból.

A táborban a falu nagy része részt vett valamilyen formában. Volt, aki résztvevőként, volt, aki oktatóként, volt, aki konyhásként, volt, aki támogatóként vagy szállásadóként, volt, aki eladóként, de olyan is akadt, aki kocsmájában teret biztosított a tánctanításnak.

A gyerekeket kérdezve azt lehet elmondani a táborról, hogy az emberek jól érezték magukat, kaptak valamit ettől a tábortól. A gyerekeknek nagyon tetszett a tányérfestés, volt olyan fiatal legényke, akit a hegedűoktatás kötött le legjobban, de olyan lány is, akit a legényes gyönyöre ragadott meg, s ő maga is felállt pontozni a fiúkat követően. Meglepett az, amikor a gyerekek elmesélték, hogy egész pici koruk óta táboroznak, jövőre is el szeretnének jönni továbbtanulni, illetve volt, aki azt mondta elemi osztályos fejjel, hogy nagyon szeretné, ha a gyereke jó táncos és hegedűmester lenne.

Szép munka volt, hát akkor jövőre is. „Hopp, karéjba, legények!”

Nichita Stănescu költeményei

Ezer énekre

 

 

Ezer énekre születtem.

Kilencszázkilencvenkilenc

rekedt a daltól, egy,

amire születtem.

Idők, ne szeljetek ketté!

Az is lehet, hogy, amilyen

magasban száll

a dal, az az egy

maradjon meg a végén.

 

 

 

Ember iránti hiányból

 

Állandóan az jár a fejemben,

mit gondolhatott

apám

halála pillanatában!

 

Egy sárkány szerelmes

odakiáltása volt

a sárkánylányhoz?

Önmagáról, és, és,

és, – miért önmagáról?

 

Kovács Kinga Tünde fordítása

 

Illusztráció – El Kazovszkij: Kék Vénusz

Nichita Stănescu: Eső Mars hónapjában

Tombolt az ég felettünk
és mi szeretkeztünk
a tetőtéren.
Az ablak egén, az ovális égen keresztül
felhők sora gördült
Mars hónapjában.

Falai lakásomnak
nyugtalankodtak a krétarajzok alatt.
Szíveink táncoltak
A láthatatlanság leple alatt.

“Eláznak szárnyaid”,így szóltál,
„gömbök potyognak a gömbre időjárás szerte.”
„Semmi gond”,válaszoltam neked, Loreláj,
„az eső szárnyas repülésem verte.”

Én egyre emelkedtem. És elfelejtettem, hol
felejtettem házam a világon.
Te utánam kiáltottál: „Mondd, mondd, hogy
mi szebb: az emberek? A zápor?”

Tombolt az ég felettünk, egy teljesen őrült eső,
és mi szeretkeztünk a tetőtéren.
Kértem, hogy ne legyen véget érő
ama hónapja Mars istennek.

 

(Kovács Kinga Tünde fordítása)

Jorge Luis Borges: Dal egy emlékről

 Dal egy emlékről

 

Mondd el nekem, kérlek, hol nem találok rád

hol nem lehetek a hiányod,

hol élhetek anélkül, hogy emlékezzem rád,

és hol emlékezzem úgy, hogy ne fájjon.

 

Mondd el nekem, kérlek, mely hézagban

árnyékod a központokat nem tölti be ;

ahol az én magányom önmaga,

és nem távolléted érzése.

 

Mondd el nekem, kérlek, milyen úton

járhatnék anélkül, hogy nyomdokod legyek;

ahol rohanhatok, de nem azért, hogy keresselek,

ahol minden bánatot kipihenhetek.

 

Mondd el nekem, kérlek melyik az az éjjel,

amely nem hordozza pillantásod színét,

melyik az a nap, amelynek magányos fénye van,

nem pedig azt sejteti, hogy hangod megidéz.

 

Mondd el nekem, kérlek, hol találok egy tengert,

amely fülem hallatára nem suttogja szavaidat.

 

Mondd el nekem, kérlek, melyik zugban

nem látja senki keserűségemet;

mondd, melyik vánkosom ürege,

amely nem támasztja alá fejed.

 

Mondd el nekem, kérlek, melyik éjszakán

jössz el, hogy vigyázzam álmod;

mert nem tudok élni, mert hiányzol;

mert nem tudok meghalni, mert szeretlek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

“Együtt magunkért”

– Magyarlapádi Tánctábor 2013 –

 

River_Community_by_KennytuggleJúlius 14-e és 21-e között XVI. alkalommal került megszervezésre a magyarlapádi népzene és néptánctábor. Magyarlapád erdélyi, pontosabban Fehér megyei település, Nagyenyedtől 10 km-re található. Honfoglalás kori helység, feltehetően a X-XI. században létesült. Első írásos említése az 1030-1038 közötti évekből maradt fenn. A Lapád helységnév egy lapuval benőtt helyre utal, a Magyar előtagot a lakosság nemzetiségére való tekintettel kapta Egy hét faluból álló község, falvainak többségét egyaránt lakják magyarok és románok. Magyarlapádon, egy-két román család kívételével, magyarok élnek.

 

Néhány napon át ebben az Erdély közepső részén elterülő faluban külön-külön csoportokban folyt a gyerekek, a kezdők és a néptánc terén már némileg jártas résztvevők oktatása, szerencsére olyanok is akadtak, akik valamilyen népi hangszeren való játszás alapjait próbálták elsajátítani. Régen a hangszeroktatás nem szerepelt a tábor programpontjai között, viszont működött a tábortól függetlenül. Mivel egyre nőtt az ez iránt való érdeklődés, mára már a bőgő-, brácsa- és hegedűoktatás is folyik a tábor keretén belül is. Természetesen, ez a néhány nap nem elegendő arra, hogy az ember minden megtanuljon, de a résztvevők szerint kedvcsinálónak és az alapok elsajátítására ennyi pont elég. Egyikük szerint a titok kulcsa az a kiváncsiság, ami egyre inkább ösztönzi az embert. E pár nap alatt csupán egy-két dal tanulható meg, de belekóstolva, a tanulók zöme vágyik arra és dolgozik azért, hogy továbbfejlődjön: az elején, a tábor alatt az oktató irányítja a munkát, otthon viszont akár egyedül is kézbe veszi a gyerek a hangszerét és kísérletezni kezd.

           

A szervezők egyike, Sipos Ferenc, röviden mesélt a tábor történetéről. A tábor megálmodói, szervezői a Pirospántlikás együttes tagjai (Sipos Ferenc, Turzai András, Szilágyi András, Molnár-Feri Márton, Oniga András). A rendszerváltás után az együttes tagjai arra vállalkoztak, hogy összegyűjtsék az idősebb generációtól fellelhető anyagot, majd ezeket a jövő nemzedékének adják tovább. Az első tábort 1997-ben rendezték meg a válszúti tábor mintájára. Nagyon sokat segített a szervezésben, a támogatások megszerzésében az, hogy sikerült a zenekar, a tánccsoport számára a jogi alapot megteremteni. Az Ethnika Kulturális Alapítvány létrehozásához számos terv fűződik, például egy telek megvásárlása, sajnos erre csak idén kerül majd sor. Az első tábor célkitűzése konkrétan az utánpótlán biztosítása volt, most az a cél, hogy a gyerekek elsajátítsák a népi kultúra e kis szeletkéjét, elsősorban a falubeli gyerekek barátkozzanak meg saját közösségük hagyományaival. Ahogyan a táborba már hetedik alkalommal visszajáró táborozó is megjegyezte: „ha nem tudod honnan indultál el, nem tudod hova tartasz.” Kezdetben több volt a felnőtt, az utóbbi években megugrott a gyerekek száma. A táccsoport kezdetben a Rapo nevet viselte, ami anyit tesz, mint (táncot) ropó  népies változatban. Az akkori kezdő csoportból mára olyan generáció nőtte ki magát, amely már az oktatók sorába képviselteti magát.

 

Idén Basa Emese szervezésével minden nap más-más környékbeli településről származó tánccsoport vendégeskedett a rendezvényen. A tánctábor lényege, hogy összehozza az embereket, hogy lehetőséget nyújtson egymás megismerésére. Nem csupán a szakmai készségek továbbfejlesztését szolgálja, hanem igen fontossá válik a közösségtapasztalat is. A látottak és hallottak esélyt nyújtanak arra, hogy, a mindennapok rohanásától részben eltávolódva rendet teremtsünk gondoltaiankban. A tánc és a zene teret hódít a hétköznapok rutinosságával és felhalmozott gondjaival szemben.

 

A szórvány települések egyik átka az, hogy nem igazán nyílik alkalom egymás kultúrájának a megismerésére, nincsen közöttük kommunikáció. Ezt a távolságot igyekezett áthidalni Basa Emese kezdeményezése. Elősegítette azt, hogy a szétszórt települések belekóstlhassanak egymás helyi kultúrájába. Már most érkeztek meghívások a magyarlapádi tánccsoport számára, a közeljövőben kölönféle kulturális eseményeken vesznek majd részt: Felvincen, Torockón, Búzásbocsárdon.

 

Több táborozó említette, hogy számára az a legszebb és a legkülönlegesebb a táborban, hogy barátságokat köt az ember, mind a többi résztvevőkkel, mind a helybeliekkel. Nem egy zárt rendezvény abból a szempontból, hogy a falu népe és a táborozók együtt vesznek részt a különféle programokon, így a részvevők megtapasztalhatják azt, hogy a valóságban, a hétköznapokban milyen az adott közösség tagjának lenni. Nem csupán együtt táncoltak és énekeltek, hanem együtt nézték meg a Nagy Hegyről a falut, együtt sütögettek szalonnát, együtt kóstolták a finom lapádi bort stb.

           

Két olyan személlyel beszélgettem el, aki már évek óta visszajár a táborba. Mindketten azt mondták, hogy minden évben úgy érzik „mintha hazajönnék”. Egyikük tetszését leginkább az nyerte el, hogy „nem kellett felszítani a népi kultúrát, hiszen az emberek ezt élik meg a mindennapokban”, másikukat mindenek előtt a családias hangulat, a – mára már elég szoros – baráti kötelékek csalják évről évre vissza. Nem csupán erre a néhány napra szólnak ezek a barátságok, akkor sem veszítik el érvényességüket, amikor egymás segítségére van szükség. Pár éve, amikor Magyarlapádot árvíz borította, akkor is érkezett segítség ettől a csíki születésű, jelenleg Pesten élő baráttól.

           

A gálaműsor megnyitóján elhangzott, hogy szellemiségében az idei valójában a legelső tábor. A tizenötödik tábor után a szervezők ugyanis egy szemléletváltás szükségességét érezték. A politika néha rányomja bélyegét a kulturális rendezvényekre, a tánctábor nem szeretne eszközként működni semmilyen párt számára. Idéntől a rendezvény teljes mértékben semleges térként működik a politikai pártok között, ebben az évben a különféle pártok képviselői civilekként voltak jelent, nem politikusokként. Ezzel ellentétben megőrződik az a hagyomány, amely az idősebb zenészek, táncosok meghívásából áll. Ilyen állandó meghívott pédául a hegedű csínját-binját ismerő, Marosdécsén élő Szántó Ferenc bácsi.

           

Ki gondolná, hogy napjainkban még vannak bárók? De vannak ám! A jelenleg Fugadon élő (Magyarlapádtól 3 km-re, román nevén Ciuguzel) Bánffy Farkas is a szervezőcsapat tagja, Basa Emese mellett ő az, aki a pályázatok megírásával foglalkozik. Egy pár perces beszélgetés során elmondta, hogy Kárpát-medence-szerte nő az érdeklődés a népi kultúra iránt. Az, hogy néha megcsappan a táborozók létszáma, egyszerűen csak azzal magyarázható, hogy annyira sok az ilyen jellegű rendezvény, az időpontok gyaktan egybeesnek. A fiatalok érdeklődése e hagyomány iránt „ösztönszerűen benne van az emberben”, közrejátszik az önismeret megszerzéséhez is. A néptánc, a népzene egyszerűen érdekli az embereket. Véleménye szerint a modern technika vívmányaira nem ellenszenvvel kell tekinteni, hanem megfelelően kell felhasználni az általuk kínált lehetőségeket, például a marketing-fogásokat. A tábor élő példája annak, hogy a korszerűség és a népiesség megfér egymás mellett. A kortárs művészet nem szorítja háttérbe a népi kultúrát, hanem esetenként kéz a kézben járnak. A modern zenében, táncban, akár filmjelenetekben is nagy számban jelenhet meg népies motívum.

           

Egyik beszélgetőtársam mesélte azt, hogy ő úgy érzi, e pár nap erejéig az idő lelassul, szinte mozdulatlanná válik. Aki ebben az „időtlen időben” él, megtanulhatja értékelni az életet, mivel alkalma nyilik többet meglátni belőle. Lassítva többet lát az ember, mert nem kényszerül arra, hogy figyelmetlenül elhaladjon a részletek mellett.

           

Egy szorványban élő közösség számára egy ilyen jellegű rendezvény jó alkalom arra, hogy az emberek önmagukat és a környéken élő települések kultúráját és lakóit megismerhessék. Sipos Ferenc szavait idézve, az emeberek összefogásának, közösséggé kovácsolásának egyik módja az, „ha egy olyan helye vonzák őket, ahova mindenki önszántából jön el.”          

 

(A rendezvényt a helyi önkormányzat, a helyi egyházközség, a Mol Kft, a Bethlen Gábor Alap és a helybéli vállalkozók támogatták.)