Botos Ferenc összes bejegyzése

1949-ben születtem Budapesten, jelenleg is itt élek. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végeztem könyvtár-történelem szakon. Könyvtárosként, tanárként egyetemen, középiskolában, vállalati könyvtárban is dolgoztam. Verseket, haikukat írok, négy versfüzetem jelent meg. Irodalmi folyóiratokban, tematikus újságokban publikálok. Díjaim: „Bólya Péter" díj, 2008. /Napsziget a Művészetekért Alapítvány/, Napút nívódíj, 2016. /Napút Kiadó/, Mátrai Művészeti Napok 2016., 2020. vers, első díj.

TIHANYI  IMÁDSÁG; JELFÁK

 

TIHANYI  IMÁDSÁG

fekete kökörcsin
fekete drágakő
Óvár vártán nyíló
eltört dallamok tudója
egy pacsirta dalol a csend
rejtőző izzású közepében
gejzírkúpok aranyszögei közt
Isten csukódó tenyerében

 

JELFÁK

tisztás szélén korhad
mennykő sújtott torzó
halott gyökereken
vadrózsát dajkáló

mező közepén kínálja
fanyarédes gyümölcsét évről-évre
megviselt törzsét érintem most
az alázat örök jelével, amen

 

(Illusztráció: Magdalena Kalieva: The lightning tree)

KALEIDOSZKÓP

 

/in memoriam R. D. Bradbury/

mezőn, virágok felett
a pacsirta hirtelen elhallgatott
meleg szél kószált erre-arra
mint gondtalan vándor az ég alatt
a halálodról szólt egy halk rádióhír
magányos gyalogjáróként csak megálltam
a nap kaleidoszkóp sziromtüzében
és rád gondoltam: talán már a Mars
kristályvárosai felé hajózol éppen
ezüstvitorlás csatornahajódon
hogy a kékszemű és aranyhajú leányok
többé ne várjanak hiába

 

(Illusztráció: Всеволод Иванов: Святилище у озера)

KARNEVÁL /haikuk/

 

Hóvirág

búvó hóvirág
gyöngyház fehéren izzó
manólándzsahegy

Martilapu

tűnő aranya
foszlik fehér kalappá
az árokparton

Odvas keltike

fahéjillat száll
lilásfehér  szirmokból
zöld hullámokon

Leánykökörcsin

napkeleti dal
mellénykéjét vetkező
büszke leánytest

Törpe nőszirom

lilaruhás hölgy
ó, rangrejtve tündöklő
tündéri fátyol

Fürtös gyöngyike

üde gráciák
tengerkék leple borul
hajnali rétre

Kankalin

kigyúló lámpás
a szurdok kapujában
útba igazít

Pitypang

a gyermekláncfű
nyakán a csipkegallér
bizony hófehér

Gyöngyvirág

nyíló gyöngyvirág
te Mária – illatú
rejtőző ima

Kígyószisz

kígyószisz erdő
borszeszláng kékje lobog
sziklaperemen

Turbánliliom

gót bükkös mélyén
rubinfényben felizzó
tündéri virág

Vitézkosbor

kristálypalota
a vitézkosbor szirmán
reszkető vízcsepp

Magyar zergevirág

fák árnyékában
búvó sudár fényhozó
sejtelmes tündér

Kornistárnics

kék tárnicsvirág
tündérfátyla meglibben
búvó darázson

Őszi szegfű

már őszi szegfű
virít a réten: szólj hát
tücsökrekviem

Miserere

Isten kigyújtott
színei közé egyszer
hazatalálunk

–––

(Illusztráció: Coltsfoot: Tussilago farfara)

ÁLDOZATHOZATAL; MISERERE

 

ÁLDOZATHOZATAL

holdzuhanás az ablakon
éjszakák infúzió áramlása
fényesre száradt falakon
az alkonyat különleges
barázdált arcok fordulnak
roncsolt erdei bogárként
a rejtőző csend elérhetetlen
levéltakarója felé
aláhulló magasságban
sűrűsödik a műszerek hangja
lidérces sápadt derengés
terjed megállíthatatlanul
a kórtermeken át
a hajnal holdfény színű messzeségben
égő homlokokon
forró cseppeket kondenzál
a fény

 

MISERERE

málló kőlapok
tört korpusz megfeszítve
kereszt, hegyélen

csak a keresztút
maradt nekünk: letörlöm
az arcod, kedves

ó, asszony, asszony
kitartásod keresztje
vízre íratott

 

(Illusztráció: Matt Philleo: Breakfast With the King)

FÁK (haikuk)

 

bükkök gót ívén
lángoló monstrancia
a felkelő nap

ház előtti hárs
axis mundiként feszül
oldás és kötés

folyópart, fűzfa
gyökéroltáron ülő
hajléktalannal

díszruhás király
gyémánttüzű harmatban
az öreg platán

holt bükk hegyélen
útszélre leborulva
levele sincsen

ős törvény szerint
a mamutfenyő lobog
föld és ég között

madárcseresznye
habfehér köntösében
szökken az égre

erdőhatáron
bíbortüzű prelátus
tavaszi vérbükk

szurdok falához
gombolyult holt juharból
sarjad egy fenyő

szarvasbogár harc
ébredő tölgyóriás
hajnali erdőn

cinkék a nyárfán
az utolsó aranynap
gyönyörű búcsú

ősöreg tölgyfa
terebély lombján suhan
angyalszárny idő

hieroglifát
rajzol megdőlt fatörzsre
a csiga útja

fenyőtűk hegyén
ingó kristálycseppeken
tüzet gyújt a nap

szélfútta tölgyes
kopogó szimfónia
őszül az erdő

pókfonál köt még
hulló levelet ághoz
végső haladék

késő őszi szél
Silvanus rőt palástját
hordja szerteszét

téli varázslat
gránátokkal rügyező
vadgesztenyefa

vörösfenyőág
érzi a fagy illatát
ébred a napon

egy tündérkönnycsepp
téli ágról, reszketve
arcomra hullott

 

(Illusztráció: Leonard Aitken: Menagerie)