Gotoba visszavonult császár három vakája az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből

(Japán, 1205–1210)

 

Vers a tavasz kezdetéről.                             A visszavonult császár

Halvány derengőn
levegőbe a tavasz,
lám, megérkezett!
Mennyei Kagu-hegyen
könnyű pára gomolyog.[1]

(Tavaszi dalok első kötete, 2.)

 

Amikor Sakua kilencvenedik születésnapját ünnepelték[2] a Költészeti Hivatalban, egy hegyen nyíló cseresznyevirágokat ábrázoló paravánképhez költötte. 

A visszavonult császár

 

Cseresznye nyílik
messzi hegyen – rézfácán
lelógó tolla –
hosszú-hosszú bár a nap,
bája megunhatatlan![3]

(Tavaszi dalok második kötete, 99.)

 

A Szumijosi szentélyi dalversenyen[4] hegyről költötte.

                                                           A visszavonult császár

Hegyek legmélyén
sűrű csalitoson is
keresztülmegyek,
s elmondom mindenkinek:
bizony, még itt is van út.[5]

(Vegyes témájú dalok második kötete, 1633.)

Fittler Áron fordításai

 

 

Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院)

1180–1239 (uralk. 1184–1198)

Takakura császár (Takakura tennó, 高倉天皇) fia. Gyerekként került trónra, majd tizenöt év múlva lemondott, de visszavonult császárként tovább kormányzott. 1221-ben felkelést szervezett a kamakurai sógunátus ellen. Ez volt a Dzsókjú-felkelés (Dzsókjú no ran, 承久の乱), amelyben Gotoba vesztett, és a távoli Oki-szigetekre száműzték. Itt halt meg hatvanévesen. A trónról való lemondása után aktív költői tevékenységbe kezdett, és az irodalmi élet vezetője lett. Több meghatározott számú versciklus (teiszúka, 定数歌) komponálására kérte fel a kor költőit, de őt magát is ott találjuk ezen művek szerzői között. 1201-ben otthonában, a Második Kerületi Palotában (Nidzsóin, 二条院) felállította a Költészeti Hivatalt (Vakadokoro, 和歌所), majd kiadta a parancsot a nyolcadik császári rendeletre összegyűjtött vakaantológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) összeállítására, amelynek szerkesztésében maga is aktívan részt vett. Száműzetése alatt az Oki-szigeteken összeállított többek között egy kiváló vakákból álló antológiát, a Különböző korok dalainak versenyét (Dzsidai fudó utaavasze, 時代不同歌合), illetve Száz vers a távoli szigetről (Entó on-hjakusu, 遠島御百首) címmel egy százvakás ciklust is komponált. Sokoldalú tehetség volt: a költészeten kívül több hangszeren játszott, és a kemari (蹴鞠) nevű labdajátékhoz is értett, sőt, császárként rendkívüli módon érdekelték a harcművészetek és a kardok, ami a korabeli Japánban nem volt jellemző. Lobbanékony természetű volt, szélsőséges érzelmekkel, ez pedig rányomta bélyegét emberi kapcsolataira. Az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-től kezdve 255 vakája került be császári antológiákba, de fennmaradtak láncversei, illetve több más munkája is.

 

Borítókép: cseresznyevirágok (a fordító felvétele)

[1] A VIII. századi Tízezer levél gyűjteményében szereplő alábbi verset idézi a költő.

Végtelen messzi
mennyei Kagu-hegyen,
ezen alkonyon
könnyű pára gomolyog:
úgy tűnik, jön a tavasz!

(Tizedik kötet, Vegyes témájú tavaszi dalok, 1812.)

[2] Sakua (釈阿) a kor egyik legnagyobb költője és vezető vakakritikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成, 1114–1204) szerzetesi neve. Kilencvenedik születésnapját 1203. tizenegyedik hónap 23-án ünnepelték.

[3] A 2–3. sorban szereplő „rézfácán lelógó tolla” bevezető, amely a 4. sor „hosszú-hosszú” szavához kapcsolódik. Gotoba visszavonult császár az alábbi, Kakinomoto no Hitomaro (VII–VIII. század) verseként számon tartott költeményt idézi.

Messze elnyúló
hegyek. Rézfácán tolla,
lelógó tolla
hosszú, hosszú, mint az éj…
egyedül hálok talán?

(Kimaradt dalok gyűjteménye, Szerelmes dalok harmadik kötete, 778.)

Károlyi Orsolya fordítása (In.: Fudzsivara no Teika válogatása, Fittler Áron és Károlyi Orsolya fordítása: Száz költő egy-egy verse. Balassi Kiadó, 2022, 82. o.).

[4] 1208. ötödik hónap 29-én rendezte Gotoba visszavonult császár.

[5] A vers a tájábrázoláson túl azt a rejtett jelentést is hordozza, hogy bármilyen körülmények között létezik út a helyes kormányzásra, és a lírai én – aki jelen esetben maga a visszavonult császár – ezt tudatja népével.

 

(…)

48

Míg így vigad vadászattal a várúr az erdőben,
derék Sir Gawain szelíden szundít ágyában,
finom, bélelt takaró és elfüggönyzött baldachin alatt,
miközben a falra fénypászmákat fest már a délelőtt.
Szendergésébe ekkor motozó nesz szivárog,
ahogy ajtózsanér nyöszörög alig hallhatóan.
Felemeli fejét Gawain, fülel kiváncsian,
fürkészve kiles a baldachin függönye mögül,
mi lehet mégis ez óvatos motoszkálás a szobában.
Lám, a meseszép hölgy az, ki maga mögött
húzza be épp halkan a hálószoba ajtaját,
s indul Gawain ágyához, ki ámul, és zavartan,
alvást színlelve bújik a szaténtakaró alá.
A szép hölgy halk léptékkel lopódzik ágyához,
majd félrehajtja finom függönyét a baldachinnak,
kecsesen leül a lapító lovag lepedője szélére,
s várja, vendége végre mikor ébred.
A megszeppent Gawain mély alvást mímel még sokáig,
s folyvást forgatja fejében, miféle furcsaság ez,
milyen csuda dologba csöppent itt vajon.
Majd arra gondol magában: „Mégis jó volna
megkérdezni szép szóval, mit szeretne tőlem.”
Így azután nyújtózni kezd, nyitja szemét,
majd a hölgy felé fordulva, mint ki hirtelen megriad,
nagy kapkodva keresztet vet, akárha kísértést
űzne el.
A hölgy finom, fehér arcán
e színjátékra pír felel,
s mosoly bujkál bíbor ajkán,
mint kit könnyű derű emel.

 

49

„Szép jó reggelt, Sir Gawain” – szól a hölgy mosolyogva.
– Egy ily hétalvó lovagot el is lophatnék akár!
Lám, csapdába csalt ez ágy, a foglárod én vagyok,
s lehetetlen szinte szabadulnod, már ha szeretnél” –
s a tréfához a csodás hölgy csilingelve kacag.
„Jó reggelt, ragyogó rabtartóm! – replikázik Gawain.
Mit csak kérsz, mylady, teljesítem minden kívánságod!
Íme, kezedbe adom, kegyelemre magam,
ily tündöklő túlerő ellen mit is tehetnék?”
Részt véve a vidám játékban, így válaszol a lovag.
„Mégis, bűbájos börtönőröm, bajba jutott,
félénk foglyod arra kér, hogy felállhasson végre.
Tisztes ruhát öltenék e takaró helyett,
csevegésünk, meglehet, csinosabb lenne úgy.”
„Nem szabadulsz ily könnyen – szól a szépség erre -,
mert más a tervem veled. Maradj még ágyadban,
finoman betakarlak, nem fogsz fázni, meglásd,
és rátérhetünk végre váltságdíjadra is.
Ismerem híredet, Gawain, hiába tagadnád.
Hiszen visszhangzik, amerre jársz, hetedhét országra,
mily finom, udvari minden mozdulatod, szavad,
hősként dicsérnek a férfiak, ám a hölgyek még inkább.
És most egyedül vagyunk mi ketten e kényelmes ágyban,
férjem a lovagjaival hajtja a fürge vadat,
szundítanak a szolgálók, és szintúgy az udvarhölgyek,
s ajtónk szárnyán a reteszt is szorosra zártam.
S mert házam vendége épp egy ily híres lovag,
végre itt az alkalom vele végtelen hosszan
beszélni.
Mi én vagyok, tiéd lehet,
vágyad elég, nem kell kérni,
kedvedre mindent megteszek,
büszkeségemet nem sérti.

 

50

„Hitemre – felel Gawain -, bár hízelgő hallani,
tudom, töredéke sem vagyok e túlzó szóbeszédnek.
Nem érdemel csekélységem ily ékes dicséretet,
mákszemnyi virtusom méltatlan e megbecsüléshez.
De a Mennyei Atyára mondom, alig várom,
hogy érdemem akár csak félig felérjen e várakozáshoz,
és szóval vagy tettel szolgálatodra lehessek.”
„Sir Gawain – felel a szép hölgy finom szóval -,
kicsinyes könnyelműség lenne, ha kétségbe vonnám
a minden háznál hangoztatott hős lovag-erényed.
Hisz tudom, hogy hány hölgy hajítaná inkább
valamennyi kincsét, vagyonát vízbe, szakadékba,
csak hogy ágyhoz láncolva ily rabjuk lehessen,
ki kedvük bódító bora, balzsam bánatukra,
és gyöngéd szóval szelidíti szívük szomorúságát.
Én is magasztalom a mennyország mindenható Urát,
hogy kezem közé adta, kit mindenki kíván
magának.”
A hölgy így vívta a harcot,
szépsége napfényként áradt,
Gawain pedig pajzsot tartott
minden egyes mondatának.

 

51

„Szép hölgyem – szól Sir Gawain -, a Szűzanya áldjon,
megtisztelnek szívből jövő, dicsérő szavaid.
De hidd el, túl kedves hozzám a hírnév szeszélye,
tétova szerencse ez csupán, mit sem tettem érte,
a méltatás inkább nemes nagylelkűséged illeti.”
„A Szent Szűzre -, szól a hölgy, mást súg szívem.
Ha minden nő bája bennem lakozna,
s kezemben tarthatnám kincsét a kerek világnak,
hogy kedvemre választhassak valamennyi lovag közül,
nem sorolnék senkit eléd, s nem érném be kevesebbel.
Mert amit tőled hallottam, tapasztaltam, láttam,
a kifinomult, udvari kedvesség, kellem és külalak,
meggyőzött, hogy híred nem hamis, hazug szóbeszéd.”
„Hölgyem, hitvány magamnál, hitemre, jobb jár neked,
mégis büszkeséggel tölt el becses szavad.
Szolgállak tiszta szívből, szép parancsolóm,
kélek, fogadj el lovagodnak Krisztus nevében!”
Bár egymásnak bókolva így bolondoznak egész délig,
és a szép hölgy szerelmes szavakkal szítaná tüzét,
szelíd türelemmel tartja a távolságot Gawain.
„Legyek bár legszebb, nincs gondja rám”, gondolja a hölgy.
De a lovagot most más kísérti, készül az ígért
csapásra:
szinte látja maga előtt,
a bárd mint sújt le nyakára.
Végtére búcsút vesz a hölgy,
s Gawain engedi útjára.

 

52

Búcsúzik a nemes hölgy, nevet, s így szól,
miközben feláll, megdöbbentve mélyen a lovagot:
„Az Ég áldása érjen ezen édes délelőttért,
még ha világos is végre, hogy nem te vagy Gawain.”
„Hogy lehet ez?” – kérdi a meglepett lovag sietve,
mert fél, megsértette mégis modorával a hölgyet.
Az így felel, megáldva őt, kezét fejére téve:
„Gawain hírnevét nem hiába hordja szét a szó.
Mint a finom udvari módi méltó mintaképe,
hogyha ily hosszan ülne egy hölggyel együtt,
kivel a meghitt beszélgetés és búcsú összebogozta,
csalafinta csellel ő már csókot csent volna tőle.”
„Szép hölgy, legyen óhajod szerint – szól erre Gawain.
– Nem hagyhatlak cserben, ha csókot parancsolsz,
hisz kedved keresnem kötelez a lovagi szolgálat.”
Fölé hajol akkor a hölgy, hófehér karjával
átöleli, és magához húzva megcsókolja Gawaint.
Azzal Isten kegyemébe ajánlják egymást,
és halkan elhagyja a hölgy a lovag hálóhelyét.
Gawain fürgén felkel fekhelyéről nyomban,
szolgákat szólít, hozzanak szép ruhát hamar,
majd felöltözve máris a misére indul.
Azután megterített asztal és mulatság várja,
hol vígad, míg fakóezüst fénnyel fel nem jön
a hold.
Nem mulatott senki jobban,
Gawain két hölgy közt fogva volt,
a szép s a csúf ajnározta,
úgy itták szavát, mint ő a bort.

 

53

Vidáman vadászik a várúr mindeközben,
hegyen-völgyön halálba hajszolva teheneket, ünőket.
Ahogy az éj sűrű sötétjébe süllyed a nap,
oly sok szarvast ejtett el, számolni is lehetetlen.
Összegyűlnek végül a vadászok, vizsgálják a zsákmányt,
számlálják, szemlélik gondosan a gazdag terítéket.
Akkor a várúr hívatja hűséges embereit,
vegyék a legpazarabb pédányokat pengeélre hamar,
és mesteri módon vágják fel minden részüket.
Válogatják azok a véres vadakat sorba,
de még a kehes kisebbeken is vagy kétujjnyi a zsír.
Akkor a szügynél bemetszve a bendőt kiszedték,
késsel bontva több belsőséggel egybekötik.
Lábtól kezdve aztán lenyúzzák a bőrt,
majd a hasat hoszába hasítva kihúzzák a beleket,
vigyázva, hogy elválasszák a zsírt a zsigerektől.
Majd a nyakat nyitják fel, elnyesve a gégét,
lefejtve teljesen a tarját a tüdőig egészen,
Aztán kifent késükkel körbevágják a lapockát,
óvatosan, hogy a szép színhúst nehogy szerteszabdalják.
Széles szügyét feszítik szét a szarvasnak eztán,
hasítják toroktól egész a hátsó combig,
és kizsigerelik az elejtett állatot egészen,
kiszedik, vágják a szívet, vesét, májat,
és bontják a bordó húst a bordákról ügyesen.
Majd úgy vágják a húst végig a gerincnél,
hogy egy darabban csüngjön a csülökkel együtt,
s felemelve aztán a faggyas fartőt is lemetszik.
A vad vetkőztetése, azon a vidéken ezt így
hívják.
Lágyékánál az állatot
végül kettőbe hasítják,
a késpenge rőten ragyog,
ahogyan a gerincig vág.

 

54

Azután fogják, a nyakról a fejet levágják,
fürgén lefejtik róla kétoldalt a fejhúst,
és a varjaknak levágott cafatokat vetnek a fák közé.
Hosszú rudakra rakják a rengeteg oldalast,
majd a csodás csülköket is mind mellé akasztják,
és megkapja méltó részét mindenki belőlük.
A kutyáknak kupacba rakják egy kiterített bőrre
a májat meg a tüdőt, mellé a pacalt
vérrel kevert kenyérrel, hogy kedvükre falják.
Kürtszó visszhangzik újra, vonyítanak a kopók,
fogják a zsíros zsákmányt, és zsibongó jókedvvel
indulnak vissza a várba a vadászat végeztével.
Sarkukban a sötét éjszakával érkeznek meg végül
a kastély kőfalai közé, hol Gawain épp kedvére
mulat.
Meleg mosoly s kandallónak
tüze várják a várurat,
hogy Gawainnel találkoznak,
öröm festi az arcukat.

Vaskó Péter fordítása